7 °C Budapest

Ausztria már lazít: nyitnak a 400 négyzetméternél kisebb üzletek

MTI
2020. április 14. 16:16 2 perc

Megtörtént az első lépés a normalitás felé, a koronavírus-járvány visszaszorítására irányuló ausztriai intézkedések hatásosak voltak, ezért ismét kinyitottak a 400 négyzetméternél kisebb üzletek - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár kedden délelőtt egy bécsi sajtótájékoztatón.



"A helyzet még nem olyan, mint korábban volt" - állapította meg Kurz. Felhívta a figyelmet arra, hogy a későbbiekben is a járvány alakulásának függvényében döntenek majd az óvintézkedések esetleges további enyhítéséről. A politikus hangsúlyozta, hogy a válságot még nem sikerült leküzdeni.

Mint elmondta, a kormány kidolgozott egy tervet az üzletek, a vendéglátóhelyek lépésről lépésre történő megnyitására, de ha a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos adatok kedvezőtlenül alakulnak, "meghúzzák a vészféket". 

 Annyi szabadságot adunk, amennyi lehetséges, és annyi korlátozás lesz érvényben, amennyi szükséges

- fogalmazott. A kancellár figyelmeztetett arra is, hogy továbbra is érvényben vannak az óvintézkedések, így a szájmaszk viselése kötelező az üzletekben és a közösségi közlekedési eszközökön is, és a kijárási korlátozást is be kell tartani. Arról is beszélt, hogy a kormány eltökélt szándéka a gazdaság mielőbbi beindítása: egyre több cég tér át a részmunkaidős foglalkoztatásra, hogy munkahelyeket mentsen meg. A 38 milliárd eurós segélycsomag pedig segíti őket abban, hogy átvészeljék a válságot - tette hozzá. 

Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szerint a "maraton első szakaszának végéhez" érkeztek, a második szakasz ugyanakkor nehezebb lesz - tette hozzá. A tárcavezető "nagy sikernek" nevezte, hogy míg nemzetközi szinten aggodalomra ad okot a járvány terjedésének mértéke, addig Ausztriában az időben bevezetett óvintézkedések hatásosak. Március közepén még drámai volt a helyzet, és naponta átlagosan 42 százalékkal nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma; ezzel szemben jelenleg 0,8 százalék körüli a növekedés mértéke; tíz nap óta pedig naponta nagyobb növekedést mutat a gyógyultak, mint az új fertőzöttek száma. Mostanáig 14147-en fertőződtek meg koronavírussal, jelenleg 7542 gyógyultat és 6168 igazolt beteget tartanak nyilván. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Karl Nehammer belügyminiszter köszönetet mondott a lakosságnak a példamutató magatartásért. Húsvétkor szombaton és vasárnap kevesebben sértették meg a koronavírussal összefüggő intézkedéseket, mint előző hétvégén; ezúttal országosan 2246 feljelentést tettek a rendőrök, és 380 esetben szabtak ki helyszíni bírságot. Az óvintézkedések bevezetését követő négy hétben 24510 feljelentést tettek a rendőrök az óvintézkedések, illetve a korlátozások megsértése miatt. Ausztriában kedden 14 300 üzlet nyitott ki ismét, több üzlet bejáratánál már a nyitás előtt hosszú sorok alakultak ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?