23 °C Budapest

Napi pár száz forintért több millió forintos védelem: ezt nem érdemes kihagyni

2020. április 6. 12:15

Az elmúlt hetek tapasztalatai szerint egyre többen keresik azokat a hosszú távú megoldásokat, amelyekkel kiszámítható módon óvhatják meg magukat és szeretteiket a kedvezőtlen gazdasági, pénzügyi hatásoktól.


A kutatások adataiból már a koronavírus-járvány előtt is egyértelműen látszott, hogy milyen félelmek, aggodalmak ösztönzik megtakarításra a magyar lakosságot. Az OTP Bank megbízásából 2019-ben készített Öngondoskodási Index kutatás eredményei szerint a megkérdezettek több mint fele tartott attól, hogy betegség vagy baleset miatt váratlan kiadásai lesznek. Minden hatodik válaszadó haláleset, 100-ból kilenc pedig a munkahelye elvesztése miatt aggódott. A felmérésből az is kiderült, hogy a félelmek ellenére a megkérdezettek csupán alig több mint harmada, 37 százaléka takarékoskodik azért, hogy felkészüljön a váratlan élethelyzetekre.

Felértékelődik a megtakarítások szerepe

Gazdasági recesszió idején mindig felértékelődik a megtakarítások szerepe. A már említett kutatás szerint azonban a válaszadók kevesebb, mint a felének volt 2019-ben valamilyen pénzpiaci megtakarítása (44 százalék), vagy otthon tartott készpénze (45 százalék).

Sokan tartanak a váratlan helyzetektől, saját tapasztalataink szerint mégsem tesznek érte elegen. Ám nem csak megtakarítással tudunk felkészülni a nem várt eseményekre, a különböző biztosítási konstrukciók közül a megfelelő kiválasztása is védelmet tud nyújtani. Ráadásul a bankfiókokban vagy telefonon átlagosan kevesebb, mint tíz perc alatt megköthető egy ilyen biztosítás

 - mondta Budai József, az OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője.

A biztosítás is megoldást jelenthet

A kockázati biztosítások célja, hogy anyagi biztonságot nyújtsanak a váratlan élethelyzetekben, mint például egy baleset, egy elhúzódó betegállomány vagy akár a hosszabb ideig tartó munkanélküliség, illetve a keresőképtelenség. Nem véletlen, hogy a hitellel rendelkezők és a gyermeket is nevelő családok körében különösen keresettek ezek a termékek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Napi egy-kétszáz forintos biztosítási díjért már több millió forintos védelem érhető el. Az általunk kínált biztosítási termékek rugalmasak, személyre szabhatóak, és kiváló ár/érték aránnyal rendelkeznek

 - mutatott rá Berentés László, a Groupama Biztosító bankbiztosítási igazgatója.

Segítség jövedelemkiesés esetén

A koronavírus-járvány felerősítette az OTP Öngondoskodási Index kutatásában is megjelent, váratlan helyzetekre vonatkozó aggodalmakat, amit jól mutat, hogy

az OTP Banknál az elmúlt hetekben megduplázódott a jövedelem kiesésének enyhítésére szolgáló biztosítást igénylők száma.

A jelenlegi körülmények között a legfontosabb kockázatok, a keresőképtelenség vagy munkanélküliség esetén a szerződési feltételek szerint jellemzően a törlesztőrészletek fizetését vállalja át a biztosító, illetve rokkantság vagy halál esetén a teljes hiteltartozást kifizeti. A biztosítási védelem a koronavírushoz kötődő biztosítási eseményekre is érvényes.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom