10 °C Budapest
Gyógyszeripari cégek, gyárak irányítását veheti át a honvédelem

Gyógyszeripari cégek, gyárak irányítását veheti át a honvédelem

2020. március 17. 19:26

Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezetésével megkezdte tevékenységét a járványhelyzetben létfontosságú vállalatok működéséért felelős akciócsoport, jelentette be a honvédelmi tárca államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten. Az akciócsoportnak az a feladata, hogy azokat a szolgáltató- és gyártókapacitásokat, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégeket biztosítsa, amelyek működése létfontosságú a rendkívüli járványhelyzetben Magyarországon - közölte Szabó István.

Közel 140 létfontosságú szolgáltató céget, gyártókapacitást azonosítottak; amennyiben szükséges, ezek irányítását a helyszínre települő honvédelmi törzsek veszik át

 - tette hozzá a politikus. Az államtitkár arról is beszámolt, hogy fokozott figyelmet fordítanak a honvédséghez tartozó valamennyi egészségügyi intézmény biztonságára a vírusfertőzés terjedésének megelőzése érdekében. Szabó István arról is beszámolt,hogy a Honvédkórházban (Magyar Honvédség Egészségügyi Központ) úgynevezett egykapus beléptetést vezettek be.

Ez azt jelenti, hogy a Honvédkórházba a sürgősségi ellátást biztosító személyzeten kívül mindenki csak egy kapun léphet be, azt követően, hogy testhőmérésen esik át, lefertőtleníti a kezét, illetve kitölt egy a fertőzés kockázatát felmérő kérdőívet. Amennyiben valaki fertőzésgyanúsnak bizonyul, elkülönítik és sürgősségi ellátásban részesítik - ismertette az államtitkár. Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy a koronavírus elleni védekezés keretében tíz akciócsoport áll fel, ezek egyike a létfontosságú vállalatokért felelős akciócsoport.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. május 6. csütörtök
Ivett, Frida
18. hét
Május 6.
Jelszó világnap
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. május 5. 20:40