5 °C Budapest

Koronavírus: már Szlovákiában is megjelent a kór

MTI
2020. március 6. 14:02

Szlovákiában is megjelent az új típusú koronavírus, a fertőzést egy pozsonyi kórházban lévő 52 éves férfinál mutatták ki - jelentette be pénteki pozsonyi sajtótájkoztatóján Peter Pellegrini ügyvezető miniszterelenök.

A koronavírus jelenlétével diagnosztizált férfit a Pozsony Kramárei egyetemi kórházban kezelik, az intézményben látogatási tilalmat vezettek be. A szlovák kormányfő bejelentése szerint az első beteg állandó lakhelye Pozsony környékén van, jelenleg vizsgálják, hogy az elmúlt napokban merre mozgott, és hogy részt vette-e tömegrendezvényeken. Az egészségügyi tárca égisze alatt korábban létrehozott válságstáb majd ezeknek az információknak az alapján dönt a fertőzés terjedésének megfékezését célzó lépésekről.

Pellegrini elmondta: a megbetegedéssel diagnosztizált férfi az elmúlt időszakban nem járt külföldön, de találkozott a fiával aki nemrég Velencéből tért haza, nála viszont nem jelentek meg a betegség tünetei. A koronavírus jelenlétével diagnosztizált férfi állapota javul, csökken a láza - tette hozzá a kormányfő,majd hangsúlyozta, 

egyelőre pánikra semmi ok.

Eddig Szlovákiában több mint háromszáz esetben vizsgálták a Covid-19 vírusfertőzés lehetséges megjelenését, de a mostani az első eset amelynél bebizonyosodott a fertőzés jelenléte. A kormány biztonsági tanácsa (BRSR) a múlt héten döntött arról, hogy a koronavírus veszélyével összefüggésben péntektől Szlovákia nemzetközi repülőterein egészségügyi ellenőrzésnek vetnek alá minden utast, illetve, hogy a határátkelőkön szúrópróbaszerűen vizsgálják majd az utasokat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm