15 °C Budapest

Bréking: betört Magyarországra a koronavírus

2020. március 4. 18:40

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központ vezetője és dr. Szlávik János osztályvezető főorvos által tartott rendkívüli sajtótájékoztatón jelentették be a hírt. Orbán Viktor is szólt a magyarokhoz.

Megvannak az első koronavírussal fertőzött és regisztrált betegek Magyarországon! Két iráni állampolgárról van szó.

Jó állapotban vannak, nem lázasak. Haladéktalanul megkezdődött a vírus útjának feltárása - hangzott el a sajtótájékoztatón. Újságrói kérdésre a vírus eredetét illetően dr. Szlávik elmondta, hogy a szünetben a diákok Iránban jártak.

Orbán Viktor is bejelentést tett: "Megjelent a koronavírus-fertőzés az országban. Mától kezdődően a védekezés szakaszába léptünk. Minden nap délben ülésezik az operatív törzs és utána tájékoztatják a sajtót." 

Hozzátette, az operatív törzs megállapította, hogy a védekezéshez minden szükséges személyi, tárgyi és jogi feltétel, a megfelelő létszámú orvos és ápoló, eszközök és jogszabályok rendelkezésre állnak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem