Dr. Hegedűs Zsolt tisztázta az egészségügyi szakdolgozói béremeléshez kapcsolódó besorolási szabályokat, valamint ismertette a NEAK tervezett átalakításának főbb irányait.
Ha nő a munkaidő, a munkavállalók gyakrabban fordulnak orvoshoz - állapították meg német kutatók.
A heti munkaidő 1 órával való növelése azzal jár, hogy a dolgozók átlagban 13 százalékkal többször mennek orvoshoz. A munkavállalók úgy érzik, hogy ennyivel hosszabb munkaidő esetén két százalékkal romlik az egészségi állapotuk - közölték a halle-wittenbergi és az erlangen-nürnbergi egyetem kutatói a Labour Economics című szakfolyóiratban.
A munkaidő növelésének e két káros következményét leginkább a nők és a kisgyerekes szülők érzik meg, valószínűleg azért, mert kevesebb szabadidőből gazdálkodhatnak, és ha nő a munkaidő, erősödik rajtuk a nyomás a munkaidőn kívül - mondta a kutatást vezető Christoph Wunder.
A férfiak - függetlenül attól, hogy nevelnek-e kisgyermeket vagy sem - átlagosan 7 százalékkal többször fordultak orvoshoz a munkaidő egy órával való meghosszabbodásakor, a nők azonban 15 százalékkal gyakrabban mentek orvoshoz valamilyen panasszal. A kutatók szerint az összefüggés nem feltétlenül áll fenn fordított irányban, vagyis a rövidebb munkaidő nem jár automatikusan az egészségi állapot javulásával.
- írták tanulmányukban a kutatók.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szakemberek a volt NDK területén 1985 és 2014 között, 6500 hivatalnok és más közszolgálati dolgozó körében végzett nagyszabású társadalmi-gazdasági felmérés adatait elemezték.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







