Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket.
Felmondott az összes ápoló az ajkai kórház intenzív osztályán - értesült a 24.hu
A 24.hu értesülése szerint az ajkai Magyar Imre Kórház összes nővére felmondott a kórház intenzív osztályáról. A lap az adott helyzetet jól ismerő, neve elhallgatását kérő forrására hivatkozva azt írja, hogy az ápolók felmondása még nyáron kezdődött, az utolsók pedig augusztus elején álltak fel. Az ő felmondási idejük szeptember végén jár le.
A lap szerint a felmondásokhoz az vezetett, hogy az intézmény osztályáról - még a felmondási hullám előtt - többen elmentek, ki nyugdíjba, ki szülési szabadságra, ennek következtében viszont a többiekre sokkal több munka hárult, mint előtte. Az értesülés szerint ráadásul a főnővér és a helyettese egyszerre intette búcsút a kórháznak, és az információk szerint ez indította el a lavinát.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







