Bár a tűzijátékok az ünnepek elmaradhatatlan kellékei, évente emberek ezreinek okoznak súlyos sérüléseket.
Az állami- és magánegészségügyi ellátásban is elengedhetetlen a szakmai felügyelet és minőségbiztosítás, mert a beteg mindkét rendszerben beteg - fejtette ki meglátását a Portfolio-nak adott interjújában Ficzere Andrea. A Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese hangsúlyozta: nincs egyszerre két (állami és magán) rendszerre elég egészségügyi dolgozó, sokan elhagyták az egészségügyi pályát, míg mások külföldön vállaltak szakmai munkát, és az itthon maradt orvosok nagy része az állami munkahelye mellett több, akár 3-4 helyen is magánrendel, ezért szabályozott átjárásra lenne szükség a számukra.
Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese a Portfolio-nak adott interjújában többek között arról is beszélt, hogy egyre nagyobb a kereslet a magánegészségügyre, ugyanakkor mind a magán, mind az állami intézményekben lényegében ugyanazok a szakemberek dolgoznak.
Azt is elárulta, az Uzsoki Kórház VIP-szolgáltatásainak elindításakor elsősorban a külföldi betegek ellátása volt a cél, és őket is meglepte, mennyi magyar beteg ment a kórházba.
- mondta. A munkaerőhiánnyal kapcsolatban úgy fogalmazott, az Uzsoki Kórház a többi intézményhez képest relatíve jó helyzetben van, de nekik is vannak olyan területeik, ahol új szakemberek belépésére lenne szükségük.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- mondta. Az interjúban szó volt többek között a pályaelhagyókról, a hálapénzről és arról is, hogyan viszonyulnak jelenleg a biztosítók az egészségügyi szektorhoz. A teljes interjút ide kattintva lehet elolvasni.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







