Milliárdos adójóváírást kaptak a betegek: lehet, hogy te is jogosult lennél?

2018. március 26. 08:30 1 perc

A minimálbér öt százalékának megfelelő adóvisszatérítés igényelhető bizonyos betegségek esetén, a 2016-os adóév után kevesebb mint 200 ezer adózó élt ezzel a lehetőséggel, ezáltal 12 milliárd forintos adójóváírást vettek igénybe - írta a Világgazdaság hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) kapott adatok alapján.

A 2016-os adóév után kevesebb mint 200 ezer adózó igényelt kedvezményt a személyi jövedelemadó bevallásakor különböző betegségek után, ezáltal 12 milliárd forintos adójóváírást vettek igénybe. A Világgazdaságnak nyilatkozó szakértő szerint lehetséges, hogy több adózó lenne jogosult a kedvezményre a négymillió munkavállaló közül. H. Nagy Dániel, a Mazars adóigazgatója úgy vélte, elképzelhető, hogy azért nem élnek többen a lehetőséggel, mert nem tudnak róla, pedig éves szinten a tavalyi 76,5 ezer forinthoz képest idén már 82,8 ezer forinttal lehet csökkenteni az adó összegét.

Az szja-kedvezmény már 1995 óta igényelhető a betegségek úgynevezett BNO-kódja alapján, például cukorbetegség, Crohn-betegség vagy laktózintolerancia esetén. Magyarországon a felnőtt lakosság harmadát érinti a laktózérzékenység, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint évente átlagosan 770 ezer beteg jelenik meg cukorbetegség diagnózisával a háziorvosánál, az új betegek száma a 35-40 ezret is eléri.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?