23 °C Budapest
Így jöhet össze az álomotthon és az álomautó: mutatjuk a trükköket

Így jöhet össze az álomotthon és az álomautó: mutatjuk a trükköket

2018. január 2. 14:35

Szilveszter éjjelén sokan tűznek ki maguk elé új célokat, sokan megfogadják, hogy megváltoznak, életmódot váltanak, az új évben megszabadulnak néhány rossz szokásuktól. Csakhogy könnyű abba a csapdába esni, hogy január első napjaiban még odafigyelünk és szem előtt tartjuk a vágyott célt, majd ahogy visszatérünk a régi kerékvágásba, úgy egyre nehezebb betartani fogadalmunkat. Tippeket adunk, hogy könnyítheted meg a saját dolgod, eláruljuk, mi az újévi fogadalmak betartásának titka.

Újévkor sokan sok mindent fogadnak meg: egészségesebben fognak élni, életmódot váltanak, jobban odafigyelnek a pénzügyeikre. Csakhogy a legtöbben nem érik el az áhított célt, mert nehezen változtatnak berögzött szokásaikon. Azonban ha néhány dologra odafigyelünk, nagyobb eséllyel tarthatjuk be fogadalmainkat.

Pontos célokat fogalmazz meg

Érdemes a konkrétumok megfogalmazására törekedni. Ha például valaki azt a célt tűzi ki maga elé, hogy többet fog sportolni 2018-ban, nem biztos, hogy ezt tartani is fogja. Mert mégis mi számít több sportnak? Ha viszont azt mondjuk, hogy hetente kétszer, ébredés után, munka előtt elmegyek futni, az már egy határozott elképzelés, amit könnyű kivitelezni.

Az sem jó, ha olyan fogadalmat teszünk, amit nagy valószínűség szerint az életvitelünkből/munkánkból kifolyólag úgysem tudunk tartani. Fontos, hogy reálisan lássuk magunkat, az élethelyzetünket és ahhoz képest tűnnünk ki elérendő célokat. Ha például azt fogadtuk meg, hogy mostantól minden hónapban félre teszünk valamennyi pénzt, alaposan gondoljuk át, milyen kiadásaink vannak, milyen költségeinkből tudunk lefaragni, érdemes megtakarítási számlát nyitni és beállítani egy rendszeres utalást. De fontos, hogy jól gondoljuk át, mennyi pénzt utaljunk a számlára a havi fizetésünkből.

Erősítsd a belső motivációt

Fontos, hogy tudd, miért is tűztél ki magad elé bizonyos célokat. Miért vágysz arra, hogy ezeket betartsd? Ezt fontos tisztázni és fontos emlékeztetni is magunkat erre időről időre. Ha például szeretnénk jobban odafigyelni a kiadásainkra, és azt fogadjuk meg, hogy nem szórjuk a pénzt 2018-ban, érdemes tudatosítani magunkban miért is szeretnénk visszafogni a kiadásainkat.

Új lakásra/autóra gyűjtünk? Esetleg egy nyaralás a cél? Ha nap mint nap emlékeztetjük magunkat, hogy mindezt egy konkrét dolog miatt tesszük, nem fogunk elcsábulni, könnyebben mondunk le a vásárlás öröméről, és a motivációnk is megmarad.

Kerüld a kísértést

Könnyűnek és egyszerűenk hangzik, de nem az. Ha valaki például azt a célt tűzte ki maga elé, hogy lead néhány kilót 2018 első felében, akkor ezt próbálja szem előtt tartani a vásárlásnál is. Az üzletekben állandóan különböző akciókkal várják a vásárlókat: egyet fizet, kettőt kap, a nagyobb kiszerelésű chips vagy csokoládé annyiba kerül, mint a jóval kisebb. Könnyű elcsábulni, hiszen úgy tűnhet, a pénzünkért több mindent kapunk.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

A dolgon segíthet egy szigorú bevásárló lista, ami a pénztárcánkat is kíméli, hiszen nem költekezünk feleslegesen, és közben ellenállunk az impulzusvásárlásnak is.

Keress olyan közösséget, amely segít elérni a célodat

Könnyebb elérni a vágyott célt, ha vannak, akik támogatnak abban, akik bátorítanak, ha elkeserednél, vagy úgy érzed, képtelen vagy arra, amit megfogadtál. Érdemes szétnézni a baráti körben, a munkahelyeden, esetleg beszélgetni a rokonokkal, hátha van valaki, akinek szintén hasonló vágyai vannak, mint neked - javasolja a Fox News.

Ne légy túl szigorú magadhoz

Ne a tökéletesség legyen a cél. Előfordulhat, hogy annak ellenére, hogy megfogadtad, minden hónapban félre teszel 20 ezer forintot, jön egy váratlan kiadás és egyszerűen nem tudsz mit tenni, nem marad annyi pénz, amit megtakaríthatnál, így is nehezen jössz ki a hónap végére. Ne kereseredj el, a következő hónapban ugyanúgy tedd félre azt a pénzmennyiséget, amit korábban tettél. Az, hogy egy hónap kimaradt, nem fontos, az a lényeg, hogy elkezdtél gondolni a jövőre.

Ha azt fogadtad meg, hogy hetente többször sportolsz, de a sok munka vagy valamilyen családi gond miatt kimarad egy hét edzés, ne add fel, és a következő héten menj el ismét a kedvenc csoportos órádra / futni / bringázni. Van, hogy közbe jön valami, van, hogy valaki az önhibáján kívül nem tudja betartani azt, amit megfogadott. Az összképet nézd, hogy legalább elkezdtél változtatni valamin, magadon, és gondolj arra, mindig vannak hullámvölgyek.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 13. vasárnap
Antal, Anett
23. hét
EZT OLVASTAD MÁR?