6 °C Budapest

Gyilkos kór támad a héten: az eső utáni avarral nagyon kell vigyázni

2017. július 4. 16:50

Két komoly betegséget is terjesztenek a kullancsok, az egyik ellen lehet védekezni oltással, azonban nem éppen olcsó mulatság. Mutatjuk, hogy miért kell jobban vigyázni a kullancsokkal a hét második felében.

Néhány napja esett szó az RTL Klub Híradójában arról, hogy eső után felélénkülnek a kullancsok. Bár a természetben nagyobb veszélynek vagyunk kitéve, mint a városban, a közhiedelemmel ellentétben nem a lombokból esnek ránk a vérszívók, hanem az eljnövényzetből másznak fel ránk - közölték a hírműsorban. 

 Mivel a hét második felében, a meteorológia szolgálat előrejelzése alapján, eső és zivatar is várható az ország több pontján is, érdemes átvenni, hogy mit érdemes csinálni kullancscsípés esetén:

A kullancsot minden esetben ki kell szedni, a nagyobbakat kullancskanállal, a kisebbeket csipesszel.

Néha előfordul, hogy a kullancs feje bennmarad a bőrben, de ez semmilyen veszélyt nem jelent, hisz csak egy kitindarabról van szó - mondta el a tévés hírműsornak Szlávik János infektológus.

A kullancsok elleni védekezésben segíthet, ha zárt cipőben megyünk a természetbe és betűrjük a pólónkat a nadrágunkba. Mindemellett természetjárás után érdemes az egész testünket átvizsgálni, különös tekintettel a hajlatokra.

A kullancs alapvetően két betegséget terjeszt:

  • Lyme-kórt és
  • fertőző agyhártyagyulladást.

Bár a Lyme-kórt nem lehet megelőzni, az agyhártyagyulladás ellen van védőoltás. Magyarországon jelenleg kétféle oltóanyagot forgalmaznak, mindkettőnek van gyermek és serdülő-felnőtt változata is.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az alapimmunizálás három adag oltással történik, az első oltást követő 1-3 hónap múlva kell felvenni a másodikat, majd oltóanyagtól függően újabb 5-12 hónap, illetve 9-12 hónap elteltével a harmadik részoltást. A megfelelő védelem érdekében a teljes alapimmunizálási sort be kell adni, önmagában egy oltás nem elegendő

- mondta el Dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

Az agyhártyagyulladás elleni védőoltásra nem járt tb-támogatás. Az oltóanyagok a gyógyszertárakban 6 500 - 9 200 forint közötti áron kaphatóak.

Az oltást egyébként azoknak érdemes kérnie, akik rendszeresen vagy állandóan olyan környezetben tartózkodnak, ahol a kullancsok ártalmának ki vannak téve.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 8. 21:00