Három sérült még megfigyelés alatt áll, de ők is stabil állapotban vannak.
Idén ősztől országossá terjesztik a vastagbélszűrési programot, az uniós és magyar forrásból megvalósuló szűrésekre 6,57 milliárd forint áll rendelkezésre - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán azt mondta, Magyarország - noha emelkedett a születések és csökkent a halálozások száma - európai összehasonlításban még mindig elmaradásban van a korai halálozást tekintve. Javulás tapasztalható a magyar adatokban az egészségben eltöltött évek számát nézve, amely közelít az Európai Unió átlagához, ami 61,8 év, a 2014-es magyar adat pedig 60,8 év.
Az emberi erőforrások minisztere kiemelte, az új szűrési programmal azt szeretnék elérni, hogy a halálozási arány tíz százalékkal csökkenjen. Elmondása szerint például Csehországban a célzott szűréseknek köszönhetően harmadával tudták csökkenteni a végbélrák okozta halálozást, és szintén előrelépést jelenthet a megelőzésben, ha a felsőfokú végzettségű szakápolók is bekapcsolódhatnak egyes gyógyítási folyamatokba.
Szentes Tamás országos tisztifőorvos az országossá terjesztendő vastagbélszűrési programról elmondta, az 50-70 éves korosztályt szólítják majd meg a házi orvosokon keresztül. A folyamat két lépcsős lesz, először székletmintát vizsgálnak, és ha a laboreredményben eltérés mutatkozik, akkor kerül sor a kolonoszkópos vizsgálatra - mondta. A vizsgálatot két évente kell megismételni.
Az érintett korosztály 1,8 millió embert jelent, és az uniós program 2019-es zárása után a magyar kormány finanszírozza a vastagbélszűrést, és akkortól már kötelezővé tennék a házi orvosoknak a programban való részvételt. Jelenleg, az uniós finanszírozás alatt a házi orvosok jelentkezhettek a programba plusz finanszírozásért.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








