Gyilkos kór támadja a magyarokat: halálos, pedig nem tipikus betegség

- idézi az InfoRádió Dr. Steve Cole-t, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem genetikus kutatóját.

A magány egy sor egészségi probléma kialakulásával összefüggésbe hozható. Amellett, hogy hangulati zavarokat, depressziót okozhat, kapcsolatot találtak a szívbetegségek, a magas vérnyomás, az immunrendszer és az idegrendszeri rendellenességek felé is.

Egy 2015-ös tanulmány szerint pedig a szociális elszigeteltség érzése 26 százalékkal megnövelte a szükségtelenül korai halál kockázatát.

Dr. Cole és kutatótársai már tíz éve felfedezték, hogy a magányos időszakokat is megélő emberek sejtjei a többiekétől eltérően néznek ki. Leginkább a fehérvérsejtek károsodtak.

Két fontos különbséget is felfedeztek a magányos és a társas kapcsolatokban élő emberek között. Az első, hogy a szervezet gyulladásra adott válaszreakcióját kódoló gének folyamatosan működnek. De ha egy gyulladás krónikussá válik a szervezetben, az olyan súlyos betegségekhez vezethet, mint a szív- és érrendszeri betegségek, az érelmeszesedés, a neurodegeneratív betegségek és a rák. Ilyen betegségeknél tehát fokozott kockázatot jelent a magány.

A másik különbség, hogy nem működnek rendesen olyan gének, amelyeknek a vírusos fertőzéseket kellene kivédeniük.

Olyan, mint a tartós stressz

Az emberi test a tartós magányra hasonlóan reagál, mint a tartós stresszre, amit például egy rossz diéta, a hosszú alváshiány, a megváltozó életkörülmények, a poszt-traumás stressz vagy az alacsony társadalmi-gazdasági státusz válthat ki.

A szervezet két hormon, az adrenalin és a kortizol termelésével reagál a stresszre. Ezek aktiválhatják a genetikai változásokat, amelyek hatással vannak a gyulladásos válaszra és a vírusos fertőzések elleni védekezéssel.

Dr. Cole és kutatótársai azt is kiderítették, hogy ha a magány csökken, a tünetek is megszűnnek. Ezért úgy gondolják, hogy a magányosság még fontosabb kockázati tényező a betegségekben, mint a szorongás vagy a depresszió.

Mi segíthet?

Megoldás lehet, ha valamilyen célnak vagy egyfajta küldetésnek szentelik az életüket, ilyenkor ugyanis javulnak a genetikai profiljaik és csökkennek a tüneteik is, amelyek az egyszerű tünetcsökkentő kezelésekre egyébként alig reagálnak.