8 °C Budapest

Gyilkos kór támadja a magyarokat: halálos, pedig nem tipikus betegség

2017. február 4. 10:03 2 perc

A magány és a társadalmi elszigeteltség hatással lehet a génekre és évekkel megrövidítheti az életet.

Korábban soha nem gondoltam volna, hogy a magány milyen komoly hatással lehet a mentális és a fizikai egészségre

- idézi az InfoRádió Dr. Steve Cole-t, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem genetikus kutatóját.

A magány egy sor egészségi probléma kialakulásával összefüggésbe hozható. Amellett, hogy hangulati zavarokat, depressziót okozhat, kapcsolatot találtak a szívbetegségek, a magas vérnyomás, az immunrendszer és az idegrendszeri rendellenességek felé is.

Egy 2015-ös tanulmány szerint pedig a szociális elszigeteltség érzése 26 százalékkal megnövelte a szükségtelenül korai halál kockázatát.

Dr. Cole és kutatótársai már tíz éve felfedezték, hogy a magányos időszakokat is megélő emberek sejtjei a többiekétől eltérően néznek ki. Leginkább a fehérvérsejtek károsodtak.

Két fontos különbséget is felfedeztek a magányos és a társas kapcsolatokban élő emberek között. Az első, hogy a szervezet gyulladásra adott válaszreakcióját kódoló gének folyamatosan működnek. De ha egy gyulladás krónikussá válik a szervezetben, az olyan súlyos betegségekhez vezethet, mint a szív- és érrendszeri betegségek, az érelmeszesedés, a neurodegeneratív betegségek és a rák. Ilyen betegségeknél tehát fokozott kockázatot jelent a magány.

A másik különbség, hogy nem működnek rendesen olyan gének, amelyeknek a vírusos fertőzéseket kellene kivédeniük.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Olyan, mint a tartós stressz

Az emberi test a tartós magányra hasonlóan reagál, mint a tartós stresszre, amit például egy rossz diéta, a hosszú alváshiány, a megváltozó életkörülmények, a poszt-traumás stressz vagy az alacsony társadalmi-gazdasági státusz válthat ki.

A szervezet két hormon, az adrenalin és a kortizol termelésével reagál a stresszre. Ezek aktiválhatják a genetikai változásokat, amelyek hatással vannak a gyulladásos válaszra és a vírusos fertőzések elleni védekezéssel.

Dr. Cole és kutatótársai azt is kiderítették, hogy ha a magány csökken, a tünetek is megszűnnek. Ezért úgy gondolják, hogy a magányosság még fontosabb kockázati tényező a betegségekben, mint a szorongás vagy a depresszió.

Mi segíthet?

Megoldás lehet, ha valamilyen célnak vagy egyfajta küldetésnek szentelik az életüket, ilyenkor ugyanis javulnak a genetikai profiljaik és csökkennek a tüneteik is, amelyek az egyszerű tünetcsökkentő kezelésekre egyébként alig reagálnak.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 05:59