7 °C Budapest

Százezer forintért sokan szívesen kockáztatják az életüket

Pénzcentrum
2016. január 20. 09:31 1 perc

Százezer forint körüli összeget kapnak, akik hazánkban egyes fázisú gyógyszerpróbára vállalkoznak. Ilyen végződött tragédiával Franciaországban, mégis nagyon sokan jelentkeznek ezekre - írja a Népszabadság.

Még mindig nem tudni, hogy mi okozta a tragikus balesettel végződő gyógyszerkísérletet Franciaországban, amelyben vasárnap egy ember meghalt, további öten pedig rosszul lettek, és intenzív ápolásra szorulnak.

Magyarországon tavaly a mintegy 350 klinikai vizsgálatból 19 volt első fázisú vizsgálat, ebből pedig három a debreceni egyetemen zajlott. A lap megkeresésére Kovács Péter, a Debreceni Egyetem Klinikai Farmakológiai Tanszékének a professzora elmondta,

a gyógyszerkísérletek előtt nagyon szigorú engedélyezési eljárás zajlik, ezért "alapvetően" ezek a próbák biztonságosak.

Hozzátette, hogy a gyógyszervizsgálatot végző cégek általában hirdetésekben toboroznak egészséges önkénteseket - 18-40 év és 60-100 kilogramm közötti férfiakat -, míg Nyugat-Európában akár milliós részvételi díj jár a feladatért, a nálunk végzettekért néhány 100 ezer forint. A feladatra szívesen és sokan jelentkeznek.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?