Magyarországon jelentősen megnövekedett a Hepatitis A vírusfertőzések száma, idén már 1800 esetet regisztráltak, ami többszöröse a korábbi évek adatainak.
Még nincsen a háziorvosoknál, azonban a veszélyeztetett csoportok idén is ingyen kapják a szezonális influenza elleni védőoltást. A többieknek 2-4 ezer forintba fog kerülni az oltás, de a beadatásért az oltó-, illetve háziorvos sem kérhet pénzt.
Az influenza hirtelen kezdődik, a leggyakrabban észlelt tünetei közé tartozik a magas láz, hidegrázás, köhögés, torokfájás, izomfájdalom, fejfájás, fáradékonyság. Az idősebbeknél vagy az immunhiányos betegeknél esetenként az is előfordulhat, hogy nem jelentkezik láz. A légúti tünetek mellett pedig néha gyomor- bélrendszeri panaszok is előfordulhatnak. Ilyen lehet a hasmenés, hányinger vagy a hányás - hangzott el az az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala és az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) háttérbeszélgetésén.
Az influenza veszélyességét támasztja alá az az adat, miszerint Európa számos országában köztük Magyarországon is nőtt a halálozások száma.
- mondta el a háttérbeszélgetésen Dr. Csohán Ágnes, osztályvezető főorvos (OEK).
Kik vannak a legnagyobb veszélyben?
Nemtől és életkortól függetlenül bárki elkaphatja az influenzavírust, sőt, szövődmények is bárkinél előfordulhatnak. Megbetegedés szempontjából azonban a gyermekek a legveszélyeztetettebbek, míg a szövődmények szempontjából a krónikus betegségben szenvedők (közülük is kiemelten az asztmások, elhízottak, cukorbetegek), a várandós nők esetében nagyobb a kockázat.
Hogyan védekezhetünk?
A fertőzés esélye csökkenthető, ha elkerüljük a zsúfolt helyeket és betartjuk az általános személyi higiénés szabályokat, ezek a következők:
- Köhögéskor, vagy tüsszentéskor tartsunk zsebkendőt a szánk, orrunk elé
- Használat után a zsebkendőt dobjuk ki
- Gyakran mossunk kezet meleg vízzel és szappannal
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- Influenzajárvány idején kerüljük a szokásos üdvözlési formákat (kézfogás, puszi)
- Szellőztessünk gyakran
- Rendszeresen tisztítsuk a gyakran használt, megérintett tárgyainkat
- Amennyiben az influenza tüneteit észleljük, maradjunk otthon
Az influenza megelőzésének azonban a leghatékonyabb eszköze a védőoltás, melynek beadatásával nem csak magunkat, de a környezetünkben élőket is megvédhetjük. A legmegfelelőbb időpont erre, ha még ősszel kérjük az influenza elleni védőoltást. Az ÁNTSZ azt ajánlja, hogy a legkésőbb decemberig adassuk be a vakcinát, ha hatékonyan szeretnék védekezni a fertőzés ellen, mert a védettség kialakulásához 10-14 nap szükséges. Érdemes azonban kiemelni, hogy
Kik kaphatják ingyen?
A rizikócsoportokba tartozók számára a szezonális influenza elleni védőoltás térítésmentes. Újdonságnak számít, hogy míg az elmúlt években a 65 év felettiek, az előző szezontól már 60 éves kor felett jár ingyenesen a védőoltás. Védőoltást azonban azok is kaphatnak, akik nem tartoznak egyik fokozottan veszélyeztetett csoportba sem. Ekkor ezt recept ellenében bármelyik gyógyszertárban megvásárolhatjuk. A Pénzcentrum körképe szerint az influenza ellni védőoltás ára 2-4 ezer forint körül mozog.
Mi a teendő, ha az influenza tüneteit észleljük magunkon?
A legfontosabb teendő, hogy amint az influenza tüneteit észleljük magunkon, akkor maradjunk otthon és igyunk nagyon sok folyadékot és szükség esetén csillapítsuk a lázat. Amennyiben kónikus betegségben szenvedünk, vagy hirtelen rosszabbodni kezd az állapotunk, vagy szövődmények lépnek fel, akkor vegyük fel a kapcsolatot a háziorvossal, gyermekorvossal. Ekkor ugynais az orvos dönthet a megfelelő kezelésről és az esetleges korházi beutalásról. Ilyenkor pedig fokozottan figyeljünk a higiénés szabályok betartására.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








