Nem a javítás ára, hanem az elérhető szakember hiánya aggasztja leginkább a magyarokat egy friss felmérés szerint.
A mintegy 900, támogatott gyógyszer-hatóanyagnak ugyan csak alig 6 százaléka úgynevezett biológiai készítmény, a csaknem 300 milliárd forintos gyógyszerkasszának viszont ezek teszik ki a majdnem 17 százalékát, mintegy 50 milliárd forintot. Ezek a szerek számos területen jelentős előrelépést jelentenek a terápiában - írja a Világgazdaság.
Egyre terjednek a gyógyszeres terápiában az úgynevezett biológiai készítmények, amelyekkel egyre több, korábban kezelhetetlennek hitt betegség terápiája, sőt egyes esetekben gyógyítása is lehetővé válik. Főként autoimmun, gyulladásos, valamint daganatos betegségekről van szó, amilyen például a pikkelysömör, a Crohn betegség, a reumatoid artritis, vagy az emlőrák.
A biológiai készítmények piaca éves szinten 12-15 százalékkal nő, szakértők úgy becsülik, hogy a világ értékben kifejezett gyógyszerforgalmának 8-10 százaléka biológiai terápia lehet. Ezek a biológiai szerek a legdrágább készítmények a világon.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







