Dupla fricska: másodszor is elbukott a különadó-törvény

2011. május 6. 11:17

Megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) a 98 százalékos különadóról szóló törvénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni - derül ki a testület honlapján megjelentetett közleményből. Az ide évre viszont továbbra is hatályban marad a jogszabály.

A testület álláspontja szerint az emberi méltóságot sérti, hogy a törvény a különadó hatályát olyan bevételekre is kiterjesztette, amelyeket bevallással lezárt adóévekben, törvény alapján szereztek a jogosultak.

Az Alkotmánybíróság határozata következtében a 2005-2009-es adóévekben szerzett bevétel után az adóhatóság a különadót nem követelheti, azt nem kell bevallani, megfizetni, illetve a már megfizetett különadót - a magánszemély kérelmére - az adóhatóságnak vissza kell térítenie.

A törvény szövegezése miatt a megsemmisítés a 2010-es adóévre is vonatkozik, noha a törvénynek a 2010-es és az azt követő adóévekre szóló szabályai nem sértik az emberi méltóságot. Ahhoz azonban, hogy a 2010-es adóévre kiterjedjen a különadó hatálya, további jogalkotásra van szükség az Országgyűlés részéről. Ennek hiányában - a magánszemély kérelmére - az adóhatóságnak a 2010-es adóévre már megfizetett különadót is vissza kell térítenie.

Az idei évben megszerzett végkielégítések, szabadság-megváltások után viszont továbbra is hatályban marad a jogszabály.

Május 5-ig magánszemélyek 1,08 milliárd forint különadót fizettek meg az adóhatóság részére és 481 magánszemély nyújtott be a különadóról szóló bevallást - mondta el a Pénzcentrum.hu érdeklődésére Honyek Péter, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője. A befizetett összeget külön kérelemre vissza fogja fizetni az adóhatóság. Ennek részletes szabályait azonban még ki kell dolgozni.

Az Országgyűlés 2010. november 16-án fogadta el a 98 százalékos különadóról szóló jogszabályt. A törvény december 30-án lépett hatályba, rendelkezéseit ugyanakkor a 2005. január elsejét követően megszerzett jövedelmekre kellett volna alkalmazni.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly júniusban, 29 pontos gazdasági intézkedéscsomagjának ismertetésekor jelentette be, hogy 98 százalékos adót vetnek ki a költségvetési szférában kifizetett, hatvan napon túli végkielégítésekre és egyéb béren felüli juttatásokra, például a szabadságmegváltásra. A különadóval terhelt juttatásokat végül úgy határozták meg, hogy azt a kétmillió forintnál nagyobb összegű végkielégítések (és az ebbe beleszámított a szabadságmegváltás) után kellett fizetni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az Alkotmánybíróság tavaly október 26-án megsemmisítette a törvényt. A testület egyrészt azért találta egyhangúan alkotmányellenesnek, mert a törvény visszaható hatályú volt, másrészt pedig nem csak a jó erkölcsbe ütköző módon szerzett jövedelmekre vonatkozott, hanem olyanokra is, amelyek törvényi előírás alapján, alanyi jogon jártak.

A kormánypártok ezután alkotmánymódosítással szűkítették az Ab jogkörét, hogy a testület ne semmisíthessen meg olyan törvényeket, amelyek a költségvetést,az adókat vagy járulékokat érintenek. Ezzel párhuzamosan ismét elfogadták a 98 százalékos különadót.

A törvény szerint a kötelezettség arra a magánszemélyre vonatkozott volna, aki állami, önkormányzati vagyonnal gazdálkodó szervezeteknél munkavégzésre irányuló jogviszonyban állt, és akinek e jogviszony megszűnésével kapcsolatban megszerzett bevétele a főszabály szerint a 3,5 millió forintot, speciális esetben a 2 millió forintot meghaladja. A 2 milliós határ csak az állami vezetők, polgármesterek, (fő)jegyzők, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok vezető tisztségviselői és felügyelőbizottságának tagjaira vonatkozott volna.

A Fidesz-frakció nevében Lázár János frakcióvezető 15 órakor tart sajtótájékoztatót az ügyben Hódmezővásárhelyen.

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?