Az öregségi nyugdíjminimum alig több mint másfélszeresével, mindössze havi 48 ezer forinttal szúrja ki a szemét a nyugdíjfolyósító Rofusz Ferenc animációs rendezőnek, aki 1981-ben a Légy című filmjével elnyerte az Oscar-díjat.
A jelenlegi jogszabályok szerint hiába az Oscar-díj, sőt akkor sem kapna magasabb összegű nyugdíjat, ha Nobel-díjas lenne.
Három évtized telt el azóta, hogy Rofusz Ferenc a Légy című animációs filmjével megnyerte az egyetemes filmszakma legrangosabb elismerését, az Oscar-díjat, igaz pénz nem járt érte. Ő volt az első magyar, aki Magyarországon készült alkotásért vehette kézbe az aranyozott szobrocskát, bár csak utólag, mivel az átadó ünnepségre nem utazhatott ki Los Angelesbe.
A fővárosban élő 65 éves Rofusz - aki napjainkban is aktív - még 2009-ben kérte a nyugdíjának megállapítását. Az Oscar-díj mellett Balázs Béla-díjjal is kitüntetett rendezőnek a Magyarországon harmincévnyi, németországi és kanadai munkásságával együtt összesen 45 munkaéve után 46 ezer forint nyugdíjat állapítottak meg, ez az összeg emelkedett januártól 48 ezer forintra.
Ezekkel a díjakkal nem jár kiemelt járadék, ami azt jelenti, hogy a Nobel-díjas Kertész Imre sem kap az olimpikonokéhoz hasonló külön juttatást, ráadásul ez egy ideje így van a Kossuth-díjasokkal is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"Belenyugodtam a helyzetbe, pedig esetemben messze nem a pénzről van szó. Magyarországról nyertem Oscar-díjat, ma is itt élek, itt szeretnék alkotni. Csak néha eszembe jut, ha sportolóira - teljes joggal - oly büszke ez az ország, a filmeseire vajon miért nem?" - mondta a Borsnak a filmrendező.
Korábban: Korda után Kardával bővült a celebnyugdíjasok listája
"A változásához egy olyan jogszabály szükséges, amely kimondja, hogy a Nobel-díj és az Oscar-díj után mekkora összeg járhat és azt ki biztosítja a jogosultaknak. Ilyen törvény jelenleg nincs hatályban" - mondta a lapnak Gondán Csaba, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság szakmai igazgatóhelyettese.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.








