25 °C Budapest

Nyugdíj: utcán áll a sor, sokan az utolsó napig vártak

Pénzcentrum
2011. január 31. 08:32

A 3 millió magánnyugdíjpénztár tag utoljára ma dönthet arról, hogy kíván-e pénztártag maradni. Az Index helyszíni információi szerint hétfő reggel mintegy 150 ember várta az utcán a nyitást a nyugdíjbiztosítási főigazgatóság Fiumei úti ügyfélszolgálata előtt. A Váci úton is kisebb tömeg alakult ki az ügyfélszolgálat bejáratánál.

Az ügyfélszolgálatok reggel nyolckor nyitnak hivatalosan, a Fiumei úton azonban fél nyolc után nem sokkal már beengedték az embereket és elkezdtek sorszámokat osztani illetve ügyintézni. Az utcáról így eltűnt a sor, bent sokan vannak, de gyorsan halad a sor. Az első távozók a már szokásosnak mondható háromperces ügyintézési időről beszéltek. Nyolc óra előtt pár perccel már az is sorra került, aki előtt bő negyedórával korábban még 130-an álltak.

A Váci úti ügyfélszolgálatnál is utcai sor várta a nyitást, itt fél nyolctól a kiírás szerint is fogadták az ügyfeleket. A kisebb ügyféltérnek is köszönhető valószínűleg, hogy itt még nyolc óra előtt pár perccel is az utcán álltak. Az előcsarnokban osztogatják a 3 példányban kitöltendő nyilatkozatot, amit 5-6 asztalnál lehet töltögetni, majd sorban állni a leadáshoz, ahol 10-12 ügyintéző veszi át azokat. A már kifelé tartók azt mondják, a bejutás után 10-12 perc alatt végeztek.

A Fiumei úton éjfélig lehet nyilatkozni - hivatalos tájékoztatás még nincs az este 6-ig tartó nyitvatartás meghosszabbításáról, de az őrök már ezt mondják az érdeklődőknek. Itt nem kérnek előre kitöltött nyilatkozatokat, nem is osztogatnak ilyet a várakozóknak, a taj szám alapján az ügyintézők nyomtatnak névre szóló nyilatkozatot, az ügyfeleknek csak aláírni kell.

A mintegy 3 millió magánnyugdíjpénztár tag utoljára ma dönthet arról, hogy kíván-e pénztártag maradni. A maradáshoz szükséges nyilatkozatot péntek kora délutánig országszerte 67,5 ezren töltötték ki, így könnyen lehet, hogy a maradók száma eléri az 80 ezret. A végső számot valószínűleg holnap hozza nyilvánosságra a Nyugdíjfolyósító Intézet. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 14. péntek
Marcell
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 14. 08:17