Eddig tisztázatlan körülmények között megszerezték és egy internetes oldalon közzétették az X-Faktor bronzérmesének bankszámlaszámát. Az énekesnek azonban nincs mitől tartania, nem a pénzére pályáznak, hanem éppen ellenkezőleg. A rajongói kezdtek gyűjtésbe, így kívánják anyagilag támogatni a szakmai előmenetelét.
"Jól ismervén a pályakezdés anyagi terheit és a függetlenség megteremtésének alapvető problémáit, szeretnénk hozzásegíteni Király L. Norbertet ahhoz, hogy a jövőben csak a tanulásnak, szakmai fejlődésnek és az előadóművészetnek szentelhesse az életét, és ne tegye ki magát olyan kötelezettség vállalásának, mely aránytalan terhet ró a vállára. Ezért utaljunk át Norbinak annyi SMS-nyi összeget, amennyit neki szántunk, ha bejutott volna vasárnap a döntőbe" - szólt a felhívás.
Az énekes a Borsnak azt nyilatkozta, hogy nem ő kérte a pénzt a rajongóktól. "Fogalmam sincs honnan szerezték meg a bankszámlaszámomat, nem én adtam ki, nem én kértem, hogy küldjenek nekem pénzt. Viszont elképesztően nagy öröm számomra, hogy így kiállnak mellettem az emberek, és segítenek abban, hogy megkönnyítsék a dolgom, hogy egyszerűbb legyen azzal foglalkoznom, amivel szeretnék" - mondta a lapnak Király L. Norbert.
Korábban: Kiderült: ennyit keres Stohl András
Nézd meg az RTL Klub videóját, hogyan nyűgözte le Norbi a zsűrit Joe Cocker, You can leave your hat on című számával:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







