23 °C Budapest

Veszélyben a 40 év utáni nyugdíj!

2010. szeptember 7. 05:22

Az önkormányzati választások és egy, az Alkotmánybírósághoz érkezett beadvány is hátráltatja a 40 év szolgálati idő utáni nyugdíjaztatásért indított népszavazást. Leghamarabb novemberben kezdődhet az aláírásgyűjtés - közölte a népszavazást kezdeményező Magyar Vegyipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége.

A népszavazást július végén hitelesítette az Országos Választási Bizottság (OVB), ám a beadványt nem sokkal a hitelesítés után valaki megtámadta az Alkotmánybíróságnál. A referendum kiírásához szükséges aláírásgyűjtéssel így meg kell várni az AB döntését. Emellett a népszavazást az is hátráltatja, hogy az október 3-ra kiírt önkormányzati választásokat megelőző és az azt követő 40 napban a törvényi előírások szerint nem lehet aláírást gyűjteni - emlékeztet Székely Tamás, a VDSZ elnöke a közleményben.

Kiderült, hol él a legtöbb nyugdíjas Magyarországon - Kattints!

A szakszervezet ennek ellenére megkezdte a technikai előkészületeket, s az érdekvédők úgy kalkulálnak, hogy a szükséges aláírás többszörösét is meg fogják szerezni. Amennyiben ennek alapján a parlament jóváhagyja a kezdeményezést, akkor ki lehet írni a népszavazást, amire vélhetően már csak jövőre lesz lehetőség.

Korda után Kardával bővült a celebnyugdíjasok listája - Kattints!

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Székely Tamás szerint negyven év letöltött időre hivatkozva legfeljebb 11 ezer ember mehetne nyugdíjba jövőre, s attól kezdve minden évben egyre kevesebben. Ezért véleménye szerint tévedésen alapulnak azok a riogatások, miszerint az új lehetőség költségvetési káoszt okozna. Az érdekképviseleti szövetség azt szeretné elérni, hogy 40 év szolgálati idő után igénybe vehető legyen az öregségi nyugdíj, a nyugdíj összegének csökkentése nélkül.

Mint arról a Pénzcentrum.hu korábban beszámolt, 2009 végén összesen 1 064 715 nő részesült öregségi nyugdíjban, az ellátásuk átlaga 91 315 forint volt havonta. Az átlagnyugdíjjal számolva a 11 ezer nő havi ellátása 1004,5 millióba kerülne, ami éves szinten 12,05 milliárd forintos terhet jelent a Nyugdíjbiztosítási Alapnak. Ez az összeg az alap éves költségvetésének (2934,8 milliárd forint) a 0,41%-át teszi ki.

Forrás: Pénzcentrum/Hirado.hu

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 14. vasárnap
Vazul
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?