KSH: közel 3 millió nyugdíjas él Magyarországon

2010. augusztus 31. 11:02 2 perc

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 2010. januárjában 2 millió 980 ezer személy részére összesen 249,4 milliárd forint nyugdíjat, járadékot, illetve nyugdíjszerű ellátást folyósított. Az ellátottak a népesség 29,8%-át tették ki, számuk 1,7%-kal csökkent a 2009. januárihoz képest, miközben a folyósított ellátások összértéke 4,1%-kal növekedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal

A nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők száma az ezredfordulóhoz képest kismértékű csökkenést mutat. A nyugdíjasok 58%-a (1,7 millió személy) öregségi nyugdíjas, részarányuk az utóbbi 3 évben 2 százalékponttal emelkedett.

A korbetöltött öregségi nyugdíjasok száma 1 millió 442-, a korhatár alattiaké 276,8 ezer, az előbbi 1,3%-kal több, utóbbi 10,1%-kal kevesebb az egy évvel korábbinál.

 

Nyugdíjban, járadékban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők fontosabb ellátási formák szerint (2000. január =100,0) (Forrás: KSH)

 

A másik népes csoport a rokkantnyugdíjasoké. A rokkantsági (korbetöltött és korhatár alatti) nyugdíjasok száma három év alatt (6,5%-kal) 750 ezer főre csökkent. A korbetöltött rokkant nyugdíjasok száma 2010 elején 371 ezer fő volt, 14,5 ezerrel több, a korhatár alattiaké 379 ezer fő, 43,4 ezerrel kevesebb, mint 2009. január 1-jén.

A nyugellátásban részesülők száma összesen 2 millió 730 ezer fő, több mint háromnegyede öregségi és öregségi jellegű nyugdíjas. Közülük az ellátottak három csoportját érintette jelentősebb változás 2009-ben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Legnagyobb mértékben (10,3%-kal) a korhatár alatti rokkantnyugdíjasok száma csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

A korhatár alatti öregségi nyugdíjasok számában 10,1%-os csökkenés következett be, miután a 2008-ban megváltozott nyugdíjmegállapítási szabályok abban az évben az előrehozott nyugdíj fokozottabb (17,7-, nők esetében 25%-kal nagyobb) igénybevételét eredményezték.

Hozzátartozói nyugdíjat 3,2%-kal kevesebb, 234 ezer személynek folyósítottak, 57%-uk özvegyi nyugdíjat, a többiek árvaellátást kaptak. Az év elején mintegy 250 ezer fő részesült valamilyen járadékban vagy pótlékban, számuk az egy évvel ezelőttihez képest 5,5%-kal csökkent.


Nyugdíjpofon! Kinek kell odatartani az arcát? Kattints!


Tízezrével utasítják el a nyugdíjkérelmeket Magyarországon! Kattints!

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?