Megvalósíthatatlan a Magyar Szerencsejáték Szövetség tegnap közölt azon terve, mely szerint az ötöslottó főnyereményén felhalmozódott összeg feléből kellene segítséget nyújtani az árvízkárok által érintett településeknek.
A Magyar Szerencsejáték Szövetség javaslatáról részletesen: Lottómilliárdok az árvízkárosultak javára?
Nem kivitelezhető a lottónyeremények átcsatornázása az árvízkárok enyhítésére, mivel egy ilyen lépés a játékosok megkárosítása lenne - nyilatkozta a Pénzcentrumnak Somorai László a Szerencsejáték Zrt. szóvivője. A nyereményalap sorsáról a szerencsejáték törvény rendelkezik, a törvény módosításához pedig az Országgyűlés többsége szükséges, így a nyereményalapról rendelkezés nem a szerencsejáték hazai monopóliumával rendelkező állami cég hatásköre.
Somorai a Szerencsejáték Zrt segítségnyújtásával kapcsolatban elmondta: amennyiben társaság tulajdonosi jogokat gyakorló képviselője jóváhagyja, a 2001-es tiszai árvízhez hasonlóan a cég idén is segíteni fog az árvízkárok helyreállításában.
A kilenc évvel ezelőtti árvíz után a cég az akkori helyreállítási kormánybiztos javaslatára mintegy 100 millió forintos célzott támogatást nyújtott kilenc, az áradás által leginkább sújtott település internet- és számítógépes ellátottságának biztosítására. Az önkormányzatok az internetelérés kiépítésén felül egyenként 9-9 darab számítógépet kaptak, melyeket a helyi iskolákban és teleházakban helyezhettek el.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A cím elnyerésének számos feltétele van, amelynek a Szerencsejáték Zrt. mind megfelel. Kutatásokat szervez és finanszíroz azért, hogy megtudja, hogy Magyarországon kiket és hogyan érint a játékfüggőség, kik a veszélyeztetettek. Komolyan oktatja mindazokat, akik termékeiket az ország különböző pontjain értékesítik. Különösen szigorúan ellenőrzi azt, hogy kiskorúak ne vehessenek részt semmilyen szerencsejátékban. A lottózókban kihelyezett füzetek révén segít abban, hogy az úgynevezett függő játékosok hova, kihez fordulhatnak szenvedélybetegségükkel. Lehetőséget teremt arra, hogy akár helyben, akár honlapján mindenki tesztelhesse önmagát és megvizsgálhassa mennyire "szenvedélyes" játékos.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






