17 °C Budapest

Milliárdok a lottón - Hogy is volt ez régen?

Pénzcentrum
2010. május 29. 14:02

A harmadik legnagyobb ötöslottó-nyeremény lehetősége csábította játékra ezen a héten a szerencsevadászokat. A szám impozáns: a várható főnyeremény 2417 millió forint az ötösön, viszont ha lottószelvény mindenkori árát is nézzük, a most megnyerhető összeg az első pillantásra látszónál is jobban a 2003 novemberére felhalmozódott 5 milliárd forintos rekordnyeremény alatt marad.

Egy lottószelvény manapság 225 forintba kerül, mely ár nagyjából a 68-szorosa a lottó 53 évvel ezelőtti indulásakor meghatározott 3 forint 30 filléres árnak. A lottó árának növekedése - a fogyasztói árak emelkedéséhez hasonlóan - évtizedeken át viszonylag lassú ütemű volt, még 1991 elején is az 1957-es ár kb. háromszorosáért lehetett játszani. A 90-es években viszont a felpörgő inflációt követve szinte minden évben 10-10 forinttal emelték a lottójátékok árát. Eközben a játék alapvető szabálya (5 a 90-ből) nem változott, így a főnyeremény elvitelének esélye azonos játékszám mellett az idők folyamán ugyanolyan alacsony maradt, mint volt korábban. Ezeknek a körülményeknek köszönhetően az 1999-re a 100 forintra drágult lottójátékokból megszületett az első milliárdos nyeremény az ötösön.

Lottóláz! Minden idők 3. legnagyobb nyereménye a tét az ötösön

A lottón megnyerhető főnyeremény mértéke két tényezőtől függ, melyből az egyik az alapjáték ára. A másik, hogy az előző hetekben hány szelvénnyel játszottak telitalálatos nélkül, és az adott héten mennyi szelvényt adtak fel a játékosok. A jelenlegi szabályok szerint a héten játékba küldött összes alapjáték árának 46%-a kerül a bruttó nyereményalapba. Ennek a 25%-a személyi jövedelemadó címén az államkasszába folyik, míg a háromnegyedét felosztják a négy nyerőosztály (kettesek, hármasok, négyesek, ötösök) között a következő táblázatban látható arányok szerint.


Mindezekből kiszámolható, hogy az alapjátékok árának 10,35%-át - vagyis minden 225 forintból kicsivel több, mint 23 forintot - fordítják a tipikusan hétről-hétre halmozódó főnyereményre. Az elmúlt héten például összesen több mint 5,4 millió darab lottószelvénnyel játszottak az ötösön, ami a múlt szombatra 125 millió forintot meghaladó mértékben emelte az öttalálatossal elvihető összeget.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 


A most megnyerhető főnyeremény - mivel még csak a 24. hete halmozódik - jócskán alatta marad a 2003-ban 39 héten keresztül halmozódott 5,092 milliárd forintos rekordnyereménynek. Az akkori pénzösszeg nominálisan több mint a duplája, reálértéken pedig - az azóta bekövetkezett nagyjából 40%-os fogyasztói áremelkedés miatt - majdnem a háromszorosa a most megnyerhető főnyereménynek. A háromszoros szorzó igaz a nyereményből megjátszható alapjátékok számára is. 2003-ban majd' 34 millió szelvényt adhatott volna fel az akkori 150 forintos lottóból a rekordnyeremény gazdája, a ma esti sorsoláson elvihető összeg pedig "csupán" alig 11 millió kombináció játékba küldésére elegendő.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem