13 °C Budapest

Kiderül a titok, hová folyik el a rengeteg pénz!

Pénzcentrum
2010. március 11. 05:02

Hó végére valahogy mindig elfogy a pénze? Múlt héten vett fel pénzt, de már megint üres a pénztárcája? Kéne valamit tenni a spórolás érdekében, de lusta a pénzügyekkel foglalkozni? Ha legalább két kérdésre igen a válasz, az alábbi cikk mindenképp Önnek szól!

Másfél évvel ezelőtt a gazdasági válság mellett a tudatos pénzügyek kifejezés szerepelt a legtöbbször a Pénzcentrum hasábjain - és ezzel nem lógott ki a honi gazdasággal foglalkozó szaksajtó fősodrából. A gazdasági válság azóta szerencsére kikopóban van - nem mintha nem lenne még mindig válsághelyzet, csak egyszerűen már egy kicsit túlzás volt mindent erre fogni -, a tudatos pénzügyek fontosságának hangsúlyozása azonban egyelőre még semmiképp nem mehet ki a divatból.

Családi kasszát igazgató programokkal az interneten Dunát lehet rekeszteni, annak ellenére, hogy otthon egy jól megszerkesztett táblázattal (sőt, egy kockás füzettel) is el lehet karistolni, nem is beszélve a PSZÁF oldalán évek óta található programról. Technológiai és megvalósítási nehézségek miatt azonban mindegyiknek van egy óriási hibája - kézzel kell felvinni az adatokat, ami rengeteg időt és fáradtságot vesz igénybe. Unalmas és nem túl megbízható, na.

Ebből a szemszögből jelent óriási újdonságot az MKB legújabb fejlesztése, melyet minden netbanki ügyfele ingyen és bérmentve vehet igénybe (ide kattintva lehet kipróbálni). A bank ugyanis a meglévő pénzügyi forgalmi adataink alapján térképezi fel, mire mennyi is folyik el egy hónapban, hol lehetne és hol kéne visszafognunk a költekezéseinket. És természetesen minél több ügyletünket bonyolítjuk elektronikusan, annál pontosabbak lesznek a kimutatásaink és annál kevesebb lesz a felesleges pötyögés a billentyűzeten.

A bank Személyes Pénzügyek névre hallgató szolgáltatása annyiban is több a jól megszokott elektronikus kasszafüzeteknél, hogy nemcsak az aktuális havi balanszunkat mutatja meg a költség/bevétel sorok összevetésével, de a meglévő adatok alapján vizualizálja azt is, mire, mennyi pénzt költöttünk a hónap során. A program a netes és bankkártyás tranzakciókat automatikusan igyekszik az adatok alapján kategóriákba sorolni, így pl. ha a kártyás fizetés megjegyzésében feltűnik a MOL kifejezés, akkor a rendszer automatikusan a Közlekedés/Üzemanyag soron számolja el, míg egy Generalitól érkező inkasszó a Hitel, Biztosítás, Pénzügyi szolgáltatások valamely alrovatába kerül. A nem besorolható tranzakciókat a felhasználó természetesen kézzel maga is hozzárendelheti a kategóriákból a rendszer pedig tanul, így egy hasonló pénzmozgást legközelebb már maga is el tud helyezni a rendszerben.A készpénzfelvételek összegét a netbank a Házipénztárba sorolja, ebben aztán mi magunk írogathatjuk kézzel, mire mennyit költöttünk.


A program egyik nagy előnye, hogy a meglévő adatokból rengeteg paraméter mentén temérdek grafikon, kördiagram és egyéb grafikai nyalánkság készíthető az arra fogékonyaknak. A legtöbben persze nem mennek tovább, minthogy a főoldalon található kiadási körgrafikont nézegessék, ám már ez is elég ahhoz, hogy rájöjjünk, milyen tétel(ek) viszi(k) el a családi költségvetés legnagyobb részét és talán ahhoz is, hogy kiderüljön, min lehetne spórolni. A NetBankár ugyan nem veszi figyelembe a befektetési és betétműveleteket, de minden egyéb, a banknál vezetett számlán pénzmozgással járó műveletet igen, így például a csoportos beszedési megbízásokat is. Mivel ezekkel amúgy is rengeteg időt spórolhatunk meg a postai sorbanállás elkerülése miatt, ráadásul manapság a netbankokon keresztül lehet kezdeményezni a közmű-, telekom-, és pénzügyi szolgáltatók számláinak elektronikus kiegyenlítését, ezért mindenképpen érdemes ezeket is beállítani.

Kifejezetten nagy önuralom kell a Figyelmeztetések beállítása menüponthoz, melyben limiteket adhatunk meg magunknak arra vonatkozóan, mire mennyit költhetünk egy adott időszak során (hölgyek, figyelem, van külön Cipő kategória is!). A rendszer tranzakciót ugyan nem tilt le, de figyelmeztető sms-t küld, ha elérjük a megadott határérték 85 százalékát.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az MKB nem titkolt célja, hogy az ügyfeleket - többek közt ennek a szolgáltatásnak a bevezetésével is - a készpénzhasználattól az elektronikus pénzhasználat felé terelje. Kérdés, mennyire szélmalomharc ez egy olyan országban, ahol radikálisan nőtt a készpénzhasználat az elmúlt egy-két év során. Bár a felhasználók természetesen a készpénz költéseik célját maguk is rögzíthetik utólag, nem biztos, vajon emlékszik-e valaki hó végén, mennyit is költött 8-án a kisboltban, amikor leugrott reggeliért. Persze már az is kérdés, akarja-e egyáltalán az átlagos magyar felhasználó, hogy szembesüljön a pénzügyeivel? A törlesztőrészletek elmaradása miatt visszavett ingóságok és ingatlanok riasztó számát tekintve kérdéses, mennyire is volt az utóbbi néhány évben tudatos pénzügyeit tekintve a magyar fogyasztó? Inkább erősödött a szemét behunyva, a realitásokat figyelembe sem véve vásárló átlagpolgár képe, aki mindent megvett hitelre, csak mert már a szomszédnak is van.

Nincs is persze könnyű helyzetben az, aki minél több pénzügyét szeretné elektronikus mezőkre terelni, hiszen pont a bankok által kért magas jutalék is az oka többek közt annak, hogy a boltok még mindig igen tekintélyes százaléka nem fogad el kártyát. (Most a fekete- és szürkegazdaság készpénzhasználatban betöltött szerepét nem boncolgatnám, az egy vaskos könyvnyi gondolatot vet fel legalább.) Míg Nyugat-Európában kőkorszaki embereknek járó elnéző mosollyal fogadják a boltban, ha az ember készpénzzel szeretne fizetni, addig Magyarországon még az állami tulajdonban lévő Szerencsejáték Zrt. is büszkén jelentette be, hogy megszűnik az általa működtetett lottózókban a kártyás fizetés lehetősége, mert nem éri meg a POS-terminálokat működtetni.

Az MKB fejlesztése úttörő a magyar netbankok mai kínálatát tekintve, de persze nálunk fejlettebb pénzügyi kultúrával rendelkező országokban egyáltalán nem ismeretlen. Valószínűsíthető, hogy a versenytársak kivárnak a fejlesztés első eredményeinek megjelenéséig, majd szépen eldöntik magukban, milyen prioritást is adjanak egy hasonló termék előállításához. Várakozásaim szerint három éven belül minden nagyobb magyar pénzintézet internetbankja kínálni fog valami hasonló elemzőprogramot, kérdés csak az, lazít-e, lazíthat-e egy hasonló fejlődési útvonal a magyar gazdaság kiugróan magas készpénzigényén és megemelheti-e a lohasztóan alacsony pénzügyi kultúrát? Bízzunk benne, hogy igen.

U.i.: Kedves olvasóink, hányan tudták Önök közül, hogy a bankváltás leggyakrabban felhozott ellenérve - mert túl bonyolult mindent újra beállítgatni - egyáltalán nem igaz? Az új banknál egy megbízási nyomtatvány kitöltését követően az Önök beállításait (csoportos beszedési megbízások, állandó átutalások stb.) egyszerűen átszippantják a régi pénzintézettől és minden mehet tovább a régi mederben.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem