Rossz hír a lottónyertesnek: mégsem övé a nyeremény!

Pénzcentrum
2010. február 17. 16:58

Rosszul járt az a dél-afrikai, süket férfi, akit korábban a rekord összegű lottó nyertesének tituláltak, majd kedden bejelentették, hogy tévedés történt, mégsem övé a 12 millió dollár.

A dél-afrikai lottótársaság szóvivője elmondta, hogy a pénteki lottóhúzás valódi nyertese nem az 52 éves, Cape Townban takarítóként dolgozó Stanley Philander, akiről a napokban az újságok cikkeztek, hanem egy nevét elhallgató 43 éves nő - adja hírül a Reuters.

Mint kiderült, Philander a nyertes számok kihúzása után vett lottószelvényt, és játszotta meg ugyanazokat a számokat, arra azonban még a szóvivő sem tudott választ adni, hogy miként történhetett ekkora tévedés, amely odáig fajult, hogy Philander családjának titkos helyre kellett költöznie az őket zaklatók elől.

A téves hírverés után ugyanis számos ismerős és ismeretlen is zaklatni kezdte a családot, hogy részesedést kérjenek a 12 millió dollárnak megfelelő nyereményből. Jelenleg senki nem tudja, hogy hova tűnt a család, bár egy helyi újság azt állítja, ők helyezték biztonságba a családot.

Dél-Afrikában egyébként tavaly októberben indították be a lottózást, és már az első hónapban négy szerencsés nyertes vált milliárdossá. A múlt pénteki rekord nyeremény 22 hét óta halmozódott.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 13. 20:27