Hozzávetőleges becslés szerint a lakásállomány körülbelül 10%-át fogja érinteni az ingatlanadó, amelynek mostani formája szelídebb a néhány héttel ezelőtt beharangozott terveknél. Noha az adó mértéke is alacsonyabb lesz a korábban vártnál, vitás helyzetek alakulhatnak ki a 30 és 50 milliós értékhatárok közvetlen közelében árazott ingatlanok esetében. Sok településen szinte senkinek nem kell majd ilyen jellegű adót fizetnie, Budapesten azonban a családi házak jó része érintett a kérdésben - áll a Duna House gyorselemzésében.
A vagyonadó részeként bevezetni tervezett adónem elsősorban a családi házak tulajdonosait érinti, valamint a fővárosban, illetve egyes vidéki nagyvárosokban található központi fekvésű, illetve nagy alapterületű, luxuskivitelű társasházi lakásokat, de egyes üdülőkörzetekben, mint például a Balatonnál vagy éppen Szentendre környékén is jócskán lehet 30 millió forintnál drágábban kínált ingatlanokat találni. Lakótelepi lakás viszont aligha kerül majd az adó hatálya alá.
Szocpol LAST MINUTE: a szakértő válaszol!
Van, ahol már 50 m2 is elég
A fővárosi átlagos kínálati négyzetméterárak alapján egyes kerületekben nem is kell túl nagy lakással rendelkezni ahhoz, hogy az ingatlan adóköteles legyen. A 450 ezer forint körüli átlagárral bíró I. II, illetve V. kerületekben egy jobb állapotú és fekvésű, kb. 70 négyzetméteres lakás matematikailag már túllépi a 30 milliós forgalmi értéket - természetesen ezt a fekvés, az állapot és a lakás egyéb tulajdonságai akár jelentősen is módosíthatják felfelé vagy lefelé. Hasonló a helyzet a budai elitebb környékeken is, ahol a jellemzően 600-700 ezer forintos négyzetméterárnak köszönhetően már egy kisebb méretű ingatlan is adóköteles lehet.
Erőteljesebben érinti majd az adó a fővárosi, és a felkapottnak számító Nyugat- és Észak-budai agglomerációban található családi házakat is, melyek kínálati ára az esetek döntő többségében jelenleg is 30 millió forint felett van, és egyes Balaton-parti ingatlanokat is. Kevésbé ugyan, de a vidéki nagyvárosok központjában található egyes lakások, illetve nagyobb alapterületű, jó állapotú családi házak is adózni fognak.
Átverhetnek! Minek ne dőlj be a lakásroham alatt - interjú
Kérdés az érték
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az aktuális elképzelések szerint konkrét értékbecslés nem történik majd az egyes ingatlanoknál (noha Magyarországon évek óta hiányzik az ingatlankataszter), ehelyett a luxusadónál alkalmazott értékövezetekhez hasonló megoldást vezet be a jogalkotó. Ennek hátránya, hogy egy-egy épületen belül is egészen eltérő lehet az ingatlanok értéke (elég mondjuk egy Duna-parti társasház két különböző oldalára néző lakásokra gondolni).
Leginkább az értékhatár közelében árazott ingatlanok tulajdonosait érintheti majd az úgynevezett "ellenbizonyítás lehetősége", amivel adott esetben elérhetik, hogy az ingatlan adózási szempontból becsült értéke a 30 vagy éppen 50 milliós határ alá kerüljön - ezzel egy éppen 30 millió forintot érő lakásnál évente kb. 100 ezer forintot lehet megspórolni, ám kérdés, mennyi az értékbecslés költsége.
Habzik a Balaton: árbuborék a magyar tengeren
Nem várható hirtelen átrendeződés
Hirtelen és gyors piaci átrendeződésre az új adónem kapcsán egyelőre nem lehet számítani - jelzi a Duna House, ám előfordulhat, hogy egyes vevők két hasonló paraméterű ingatlan közül az adómenteset választják majd. Arra azonban szinte biztosan nem kell számítani, hogy tömegesen költöznek majd kisebb lakásba, vagy olcsóbb környékre az érintett ingatlanok tulajdonosai - áll az elemzésben.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








