Tegnap este számolt be Bajnai Gordon az új vagyonadó bevezetésével kapcsolatos részletekről a Gazdasági Egyeztető Fórumon, melynél a kormány szolidaritási szempontokat is figyelembe vesz: 30 millió forint alatti ingatlanokra például nem vonatkozik az új szabályozás.
A legújabb tervek szerint a jövőre bevezetendő ingatlanadó a 30 millió forintnál nagyobb értékű lakásokat és házakat terheli majd, az alacsonyabb értékűek esetében minden maradna a régiben.
Az MTI korábban úgy értesült, hogy fél százalékos kulccsal adóznának az 50 milliónál értékesebb ingatlanok, míg a 30-50 millió forint közöttiekre 0,2-0,3 százalékos adót vetnének ki.
A nyugdíjasok és nagycsaládosok különleges elbánásban, akár adókedvezményekben is részesülhetnének.
Bajnai Gordon elmondta azt is, hogy az új típusú vagyonadóra azért van szükség, hogy az élőmunka terheit csökkenteni lehessen. Az ingatlanadó módosítása azonban kevesebb adóbevételt hoz a konyhára, így várhatóan az önkormányzatok, a közösségi közlekedés és a MÁV támogatásait is csökkenteni kell.
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az adóforintok elköltését a jövőben azonban mindenki láthatja majd, amennyiben létrehozzák azt a tegnap beígért adatbázist, ahol a befolyt összegek elköltéséről számolnának be.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Megtérülhet egy csúcskategóriás robotporszívó? A Dreame X50 Ultra Complete válasza meglepő! (x)
Elsőre két dologgal érdemes tisztában lennünk! Az első kérdés, hogy Ön olyan átlagos háztartások közé tartozik-e, amelyek évente több száz órát töltenek takarítással? A második kérdés, hogy mennyit ér Önnek a szabadidő?
-
Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.
-
Állampapír? Globális piacok? TBSZ? - A szakértő válaszol (x)
A Lightyear befektetési platform március 5-én webináriumot szervezett az állampapírokról és a tartós befektetési számla (TBSZ) előnyeinek kihasználásáról.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


