Újra terjed a közösségi médiában a Covid-oltás és a vetélés közötti állítólagos kapcsolat. A friss állítások azonban félreértelmezik a korábbi kutatások adatait. Következzenek a tények!
Újraindulnak azok a szűrőbuszok, amelyek azokban a térségekben is lehetővé teszik a népegészségügyi szűrővizsgálatok elvégzését, ahol nincs ehhez szükséges infrastruktúra.
Június első napjaiban útnak indítják azokat az autóbuszokat, amelyek azokban a térségekben is lehetővé teszik a népegészségügyi szűrővizsgálatok elvégzését, ahol nincs ehhez szükséges infrastruktúra, vagy az ott élők csekély számban keresik fel az egészségügyi intézményeket - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ a Magyar Nemzet megkeresésére.
Közlésük szerint a szűrőbuszokkal az ország valamennyi hátrányos helyzetű településére szervezhető vizsgálat, hiszen a lakosság körében nagy az igény arra, hogy egyes szűrővizsgálatokat utazás nélkül is igénybe tudják venni.
Egyúttal hangsúlyozták, hogy ebben az évben a járványügyi helyzet miatt a szűrésbe vont páciensek számának meghatározásánál a biztonság maximális szem előtt tartása lesz az elsődleges szempont.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







