11 °C Budapest

Tényleg lehúznak a lakásbiztosításokkal? Mennyibe kerül ez nekünk?

Pénzcentrum
2016. március 29. 11:41 3 perc

A legtöbb lakásbiztosítást tavasszal kötik hazánkban, ez azonban nem véletlen: a tél miatt keletkezett károkra sokszor csak ekkor derül fény. Nem mindegy, hogy milyen biztosítást választunk, a díj kétszeresét is kifizethetjük, ha nem a nekünk leginkább megfelelő terméket választjuk.

A tavasz tipikusan a lakásbiztosítások megkötésének időszaka, általában ilyenkor derül ki, hogy a nyaraló kerti csapja elfagyott, vagy az ilyenkor jellemző viharok sarkalják arra a tulajdonosokat, hogy biztosítást kössenek.

Hogyan válasszunk biztosítót?

Mivel a lakásbiztosítások (a kgfb-hez hasonlóan) azonos módon épülnek fel, így nagy eltérések a szolgáltatásban nincsenek ennél a terméknél. Emiatt kézzelfogható különbséget a biztosítók díjaiban találhatunk. Példánkban megvizsgáltuk azt is, hogy hol, milyen díjakkal kalkulálhatunk. Egy budapesti ingatlant vettünk alapul, amit 20 millió forintra biztosítunk és a benne lévő ingóságokra 3 millió forintos fedezetet kérünk.

A fenti számításokkal az Aegonnál találjuk a legolcsóbb terméket, 16 900 forint lesz az éves díjunk, a Groupamánál csak valamivel magasabb, 19 896 forintot fizethetünk évente, a Generalinál pedig 25 253 forint, ami 3 éves hűség vállalásával csökknethető 19 168 forintra is.

A biztosítás fedezetet nyújt tűz-, (csőtöréses) vízkár, ablaktörés, beázás, különleges üvegtörés, betörés, illetve vandalizmus esetén. Ugyan ezek a legfontosabb események, azonban ezen felül más károkat is fedez a biztosító, ennek részleteiben azonban lehetnek eltérések.

Hogyan válasszunk biztosítást?

Lényeges, hogy több biztosító honlapján is végezzünk kalkulációt, mielőtt megkötjük a lakásbiztosításunkat, a díjszabások ugyanis jelentősen eltérhetnek. Így lehet, hogy a fenti példa alapján az Aegon ajánlata a legkedvezőbb, azonban más helyszínen, más lakástípusnál lehet, hogy másik szolgáltató tudja a legolcsóbb ajánlatot adni.

A megkötéskor figyeljünk arra, hogy a legfontosabb fedezeteket tartalmazza a biztosítás, ha vannak különleges igényeink, akkor az erre a kárra térítő kiegészítő biztosítást is kössük meg. Ha például egy régi, rossz tetőzetű társasház legfelső szintjén élünk, nem árt beázás ellen biztosítani magunkat. A különleges üveg biztosítás is sok háztartásban hasznos lehet, nem is gondolnánk, hogy például a kerámia főzőlapunkat is ezzel a kiegészítővel védhetjük be.

Mik a leggyakoribb károk?

Ezek a leggyakoribb károk télen:
  • Hónyomás,
  • Elcsúszás, felelősség,
  • Tűzesetek (karácsonykor).

Ezek a leggyakoribb károk tavasszal:
  • Árvízkár,
  • Vihar, felhőszakadás,
  • Villám.

Ezek a leggyakoribb károk nyáron:
  • Betörés (nyaraláskor),
  • Utasbiztosításhoz kapcsolódó károk.
Az egyes évszakokhoz kapcsolódóan télen a hóval (hónyomás), faggyal (elcsúszás, felelősség) kapcsolatos károk, karácsonykor a tűzesetek jellemzőbbek. Tavasszal gyakoriak az árvízkárok, nyáron a vihar, felhőszakadás okozta károk, a villámkárok, nyaralási szezonban pedig betöréses károk fordulnak elő többször

- mondta a Pénzcentrum kérdésére a Generali.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A hónapokhoz, évszakokhoz tipikusan köthető károk az elemi károkból adódnak, ezekre minden szerződés fedezetet nyújt, hisz ezeket az alapkockázatok tartalmazzák, mely nélkül nem lehet szerződést kötni

- tette hozzá az Aegon.

Amennyiben otthonunk az átlagosnál jobb műszaki színvonalú, drágább anyagokat építettünk be, akkor célszerű a lakásunkra kötött ingóságbiztosításhoz kiegészítő épületbiztosítást kötni olyan mértékű biztosítási összegre, amely biztosítja egy komolyabb kár esetén az eredeti állapot helyreállítását

 - mondta a Groupama az alulbiztosításról. Előfordul ugyanis, hogy az ingatlan értékénél alacsonyabb összegre köt a tulajdonos biztosítást, ilyenkor viszont a biztosító nem téríti meg a teljes kárt.

Mire köthetünk még biztosítást?

A fenti kockázatokon kívül még számos más káresemény ellen véd a lakásbiztosítások többsége, ilyenek:

  • A villámcsapás,
  • Viharkár,
  • Robbanás,
  • Kőomlás, földcsuszamlás,
  • Besurranás,
  • Munkanélküliség,
  • A háztartásban élők balesete,
  • Hónyomás,
  • Földrengés,
  • Kisállat megbetegedése, felelősségbiztosítása,
  • Füst- és koromszennyezés.

Vannak olyan értéktárgyak, amelyekre az alapbiztosítás nem nyújt fedezetet, ezekre külön, extra védelmet kell kötni:

  • Garázsban tartott járművek,
  • Ékszerek,
  • Nagy értékű ruhák (pl: bunda),
  • Adatmentés (a számítógépen tárolt családi fotókra),
  • Műszaki eszközök.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
Holdblog  |  2026. november 2. 12:00
Nem így hívják, de ez van mögötte, a fiatalok elégedetlenségi hullámának, ami a megélhetési nehézség...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?