Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Gali László. A Gárdonyi Géza Színház örökös tagjának halálhírét a teátrum jelentette be.
A kormányfő kijelentette: a mai megbeszéléseken világossá vált, hogy a járvány erejét Budapesten is letörték.
- mondta Orbán Viktor a Facebookra feltöltött bejelentésében. A kormányfő kijelentette: a mai megbeszéléseken világossá vált, hogy a járvány erejét Budapesten is letörték.
A miniszterelnök hozzátette, a felelősségteljes magatartás, a védőtávolság betartása a fővárosban is fontos. Orbán Viktor arra kérte a polgármestereket, "ne vegyék félvállról a kockázatot, és külön figyeljenek oda az idősotthonok biztonságára."
A kormányfő délelőtt virológusokkal és az operatív törzzsel is egyeztetett Budapesttel kapcsolatban.
Fotó: Orbán Viktor Facebook
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026






