Akadozik a napelemes inverterek kötelező adatszolgáltatási rendszerének bevezetése, amelyet júliustól terveznek elindítani.
Az élet újraindításának feltételei megvannak, de a védekezést nem hagyhatjuk abba - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A kormányfő emlékeztetett: két hete vidéken már enyhültek a korlátozások, most Pest megyében is ez történik. Budapest a nagy kérdés, itt van a legtöbb fertőzött és halálos áldozat, és az óriási népsűrűség miatt a rossz döntések korrigálásának lehetősége itt a legnehezebb - mondta.
Úgy látja, a fertőzöttek számának alakulása azt mutatja, hogy az élet újraindításának feltételei Budapesten is megvannak, de mindenkinek felelősen kell viselkednie. Szombat délelőtt még egyeztet kormányon kívüli szakemberekkel, majd délután megszülethet a döntés a budapesti lépésekről - közölte.
Kitért rá: az ügyeletet a bölcsődékben és az óvodákban alakítani kell, mert most, ha be akarják adni a gyerekeket, a szülők a kijelölt helyekre vihetik őket, nem pedig a megszokott intézménybe. Az lenne a jó, ha aki szeretné, oda vihetné a gyerekeket, ahova egyébként is járnak, de meg kell egyezni a polgármesterekkel, mert az óvodák nagy része önkormányzati fenntartású - közölte. Hozzátette: amíg az óvodák és a bölcsődék ügye nincs rendezve, nem lehet az iskolákkal foglalkozni.
Az iskolák újranyitásáról azt mondta, ma még nem lehet választ adni arra, hogy erre idén sor kerül-e, néhány nap alatt is változhat a helyzet, ezért készenlétre van szükség. A gyermekeknek valószínűleg nem lenne bajuk, de hazavihetik a fertőzést, ezért kell óvatosnak lenni - vélekedett.
Orbán Viktor megjegyezte: Budapest kéthetes késéssel követi a vidéket, és ha mindenki felelősen viselkedik, áttérhetnek a védekezés második szakaszára.
A kormányfő arról is beszélt, hogy márciusban az ipari termelés drámaian visszaesett Európában, a turizmus pedig eltűnt. Bár a turizmus is fontos Magyarországon, az ipari termelés messze efölött van. Az ipari teljesítmény az EU egészében 12 százalékkal csökkent, Magyarországon 10 százalékkal, vagyis mi "jobban vettük eddig az akadályokat" - magyarázta.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Úgy vélte, az áprilisi számok borzalmasak lesznek, a május némi reménykedésre adhat okot, júniustól pedig gyors léptekkel visszatérünk a korábbi növekedési pályára.
A miniszterelnök kifejtette: vannak, akik a gazdasági növekedés visszaesését tartják a legnagyobb bajnak, de ő a munkahelyek elvesztését teszi az első helyre. Magyarországnak képesnek kell lennie a járvány által tönkretett munkahelyek helyett újakat létrehozni, ezért a munkahelyteremtés felé fordulnak, szektoroktól függetlenül, ennek érdekében hoztak intézkedéseket - mutatott rá.
Emlékeztetett: a közfoglalkoztatásban 100 ezer új embert tudnak felvenni, a honvédség hajlandó fiatalokat fogadni, és bértámogatási rendszert vezettek be, amelynek keretében 5400 vállalat nyújtott be kérelmet, így 72 ezer ember fizetését támogathatja az állam. Július 1-jétől 2 százalékkal csökken a szociális hozzájárulási adó, és több tízezer vállalkozónak alig kell közterhet fizetnie a bérek után - sorolta.
Kiemelte: az első csatát megnyerték, a járványt megfékezték, a második csata a munkahelyek megvédése, és ez is sikerülni fog.
Megjegyezte: a 13. havi nyugdíjat is visszaépítik, a válság ellenére is.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








