Áprilistól tizenkettőből mindössze öt orvos marad a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház legnagyobb belgyógyászati osztályán.
Anarchia és botrány jellemzi az egészségügy egyes területeit - mondta el a Magyar Időknek Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.
Az utóbbi időben számos kórházat és szakrendelőt ellenőrzött az ÁSZ, annak apropóján, hogy azok miképp gazdálkodnak az államtól kapott pénzzel, illetve betartják-e a gazdálkodásukra vonatkozó szabályokat. Elkeserítő, de az ÁSZ elnök szerint egyes intézményekben rengeteg a hibás gyakorlat
- mondta el Domokos László a Magyar Időknek, aki azt is hozzátette, volt olyan kórház, ahol szinte minden vásárlást közbeszerzés nélkül oldottak meg, de előfordult az is, hogy egy-egy intézmény nem vezetett leltárt a fontosabb eszközökről, így azt sem tudták, miből mennyi van készleten.
A szakrendelőknél sem volt jobb a helyzet, az ottani vezetők ugyanis sokszor hamisan nyilatkoztak a gazdálkodásról, így több intézményben is kaotikus pénzügyi állapotok uralkodtak. Ezen felül sok esetben a korrupció elleni kontrollrendszereket sem alakították ki megfelelően.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







