Miközben a Mol és a Magyar Telekom erősödni tudott, az OTP és a Richter árfolyama visszaesett az enyhén mérséklődő forgalmú piacon.
Elképesztően pofátlan módszerrel csalt ki 300 millió forintot ügyfeleitől ez a férfi: 8 évet kapott
Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás miatt első fokon nyolc év börtönbüntetésre ítélt a Mohácsi Járásbíróság egy férfit, aki 2008 és 2010 között huszonkét sértettől csaknem 300 millió forintot csalt ki. Az ítélet nem jogerős.
A vádlott 2008 januárja és 2010 októbere között egyéni vállalkozóként, később az általa képviselt gazdasági társaság útján közvetítői tevékenységet látott el egy biztosításközvetítéssel foglalkozó alkuszcég nevében - írta a Pécsi Törvényszék friss közleményében.
A férfi kizárólag az alkuszcég által kínált biztosítási lehetőségeket ajánlhatta az ügyfeleknek, nem volt jogosultsága arra, hogy az ennek során megkötött biztosítások fejében az ügyfelektől pénzt vegyen át vagy adjon át nekik.
A vádlott ügyfelei bizalmát kihasználva a sértetteket megtévesztette, célja a pénzük megszerzése volt, az átvett összegeket saját céljaira, illetve tartozásainak kiegyenlítésére fordította.
A férfi huszonkét sértettnek összesen több mint 290 millió forint kárt okozott.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A járásbíróság a férfit - egyebek mellett - különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett, csalás többrendbeli hamis magánokirat felhasználása miatt nyolc év börtönre és több mint 200 millió forintos kártérítésre ítélte, vagyonelkobzást rendelve el ellene. Az ítélet nem jogerős.
A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







