Szeptember 15-ig nyilatkozhatnak a hetedik osztályos diákok szülei arról, hogy igénylik-e gyermekük számára az ingyenes HPV elleni védőoltást.
A magyar oltási program továbbra is nagyon dinamikusan halad és húsvétkor sem áll le, hiszen a vakcinák életeket menthetnek - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője szombaton a közmédiának nyilatkozva.
György István kifejtette, pénteken újabb 64 ezer Moderna-vakcina került ki a megyei oltási munkacsoportokhoz, vasárnap pedig további 229 ezer AstraZeneca-oltóanyag érkezik.
Magyarország kétszeres oltási sebességgel halad a nagy uniós tagállamokhoz, például Németországhoz, Franciaországhoz és Olaszországhoz képest - tette hozzá. Az államtitkár emlékeztetett,
három nap alatt 78 ezer pedagógust tudnak beoltani, a jövő héten pedig az óvodai nevelők, a szakképzésben dolgozók és a különböző gondozást nyújtó intézményekben nevelő pedagógusok kapnak vakcinát mintegy 100 ezres nagyságrendben.
Eközben a honvédség és az operatív törzs együttműködésével öt oltóbusz indult el, a járművekkel 22 500 oltás adható be egy hónapban - mondta György István.Szólt arról is, Budapesten a korábbi négy helyett már tizennyolc szakrendelőben oltanak.
György István arra kérte a kismamákat és a gyermeküket anyatejjel táplálókat, hogy a háziorvosuktól igényeljék a Pfizer-, illetve a Moderna-oltásokat, amelyeket vagy a háziorvosi rendelőben, vagy az oltópontok egyikén vehetnek fel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kismamák esetében a második trimesztertől ajánlott az első oltás, míg a második a szülés után, a gyermeküket anyatejjel tápláló édesanyák pedig a baba egyéves koráig kérhetik az oltást, amelynek beadásával kapcsolatban a háziorvosoknak egyéni mérlegelési lehetőségük van - mondta az államtitkár.
György István aláhúzta, már a teljes társadalom előtt kinyitották az oltási lehetőséget, de továbbra is elsőbbséget élveznek az idősek és az alapbetegségekben szenvedők, a sorrend meghatározásában viszont nagy döntési szabadságot adtak a háziorvosoknak.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







