31 °C Budapest
Nő az oltási kedv: ezt a vakcinát adatnák be maguknak a magyarok

Nő az oltási kedv: ezt a vakcinát adatnák be maguknak a magyarok

2021. március 22. 10:02

Már több, mint a magyarok kétharmada (69 százalék), tehát öt és félmillió ember tervezi beoltatni magát, vagy már be is oltották - derül ki a Nézőpont Intézet által készített közvélemény-kutatásából. A Pfizer a legnépszerűbb, azonban a keleti oltások népszerűbbek az AstraZeneca vakcinánál.

Év eleje óta folyamatos emelkedés tapasztalható az oltási kedv esetében. 2020 decembere óta megduplázódott azok aránya, akik tervezik beadatni maguknak a vakcinát, vagy már esetleg be is vannak oltva. Ez az arány jelenleg 69 százalék, tavaly decemberben 35 százalék volt. Továbbra is az idősebbek és a nagyobb településen élők körében a legmagasabb az oltakozási kedv, de szinte minden vizsgált csoport esetében növekedés volt tapasztalható. Ez nem meglepő, hiszen már több, mint másfél millióan megkapták az oltást Magyarországon komolyabb mellékhatások nélkül, így a közvetlen hozzátartozók és az ismerősök pozitív tapasztalatai tovább növelik a bizalmat a vakcinában.

A Pfizer vakcinája a legnépszerűbb a magyarok körében, 61 százalék beadatná magának azt, sőt 6 százalék csak ezt az oltóanyagot fogadná el. Legkevésbé az AstraZeneca népszerű a magyarok körében 37 százaléknyian oltakoznának vele és mindössze 1 százaléknyian választanák kizárólag az angol-svéd terméket. A keleti vakcinák népszerűbbek az AstraZeneca-nál, mind a kínai Sinopharm, mind pedig az orosz Sputnik V oltóanyagot a megkérdezettek fele beadatná (50, illetve 48 százalék). Komoly törzsbázisa is van a két vakcinának, a kínai esetében 5 százaléknyian, az orosz esetében pedig 3 százaléknyian mondták azt, hogy csak ezzel oltakoznának. A Moderna termékét is nagyságrendileg annyian választanák, mint a két keleti oltóanyagot (53 százalék).

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2022. augusztus 14. 06:05
Archívumunkból (2020) A tkepiaci szaksajtó rendszeresen emlegette az elmúlt években, hogy épp Goldil...
MEDIA1  |  2022. augusztus 12. 19:52
Leadja az Elcserélt élet (Um Lugar ao Sol) cím brazil telenovellát az RTL Klub.
Kiszámoló  |  2022. augusztus 12. 11:08
A KAVOSZ újra elindította a vállalkozóknak szóló Széchenyi hiteltermékeket, igaz lényegesen rosszabb...
Bankmonitor  |  2022. augusztus 11. 11:16
A legtöbb vállalkozónak szinte égnek áll a haja, amikor hiteligénylésrl és adminisztrációról, regisz...
Alapvető hibákon úszik el a magyarok pénze: erre figyelj, ha nem akarsz legatyásodni

A mostani gazdasági helyzetbe szinte bármit megtennénk, hogy spóroljunk, azonban sokan tapasztalhatják azt, hogy hiába igyekeznek, még így is elfolyik a pénz a bankszámlájukról.

Ilyet még nem láttál: így adnák ki a magyar gyerekek kedvenc könyvét újra

Közösségi finanszírozással adnák ki újra a 2012-es év gyerekkönyvét, a Dobozvárost.

Sok magyar nem is tud erről az egyszerű trükkről: milliókat bukhatnak, ha nem figyelnek oda

A vállalkozásunk sikere rengeteg dolgon múlhat, nem elég az ötlet, bizony kemény munkát kell fektetni a sikerbe.

Régi klasszikus tér vissza a magyar boltokba: sokak kedvence lesz ismét elérhető a polcokon

Tíz év után ismét megjelenhet Lakatos István Év Gyerekkönyve-díjas meseregénye, a Dobozváros!

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 14. vasárnap
Marcell
32. hét
KONFERENCIA
Tovább
Portfolio Future of Finance 2022
Októberben jön a magyar pénzügyi szakma nagy találkozója.
Energy Investment Forum 2022 - A MEKH szakmai támogatásával
Válság kontra klímacélok? Lesz miről beszélni az Energy Investment Forum-on!
Private Health Forum 2022
A hazai magánegészségügy legkiemelkedőbb konferenciája.
EZT OLVASTAD MÁR?