21 °C Budapest

Nem vénnek való vidék: itt lopják meg, verik át a legtöbb időst Magyarországon

2021. február 19. 14:04

Bár messze Budapest vezeti a 60 éven felüliek sérelmére elkövetett csalások, illetve trükkös lopások statisztikáit, egszen eddig a pontig áll meg az a hipotézis, hogy ahol több idős magyar él, ott több bűncselekményt is követnek el ellenük. A Pénzcentrum számításaiból kiderült, hogy lakosságarányosan melyik megyékben követték el a legtöbb idősek elleni lopást, csalást. 

Több mint 3600 darab 60 év felettiek sérelmére elkövetett csalás történt Magyarországon 2019-ben a PRE-STAT adatai szerint. Emellé még abban az évben 240 esetben történt 60 éven felüliek sérelmére elkövetett trükkös lopás az országban.

Mindkét tekintetben Budapest vezeti a listát, ahol 1829 idősek sérelmére elkövetett csalás, illetve 156 trükkös lopás történt abban az évben. Trükkös lopások tekintetében Baranya megyében már bőven 100 alatt van az esetszám, 28-at jelentettek összesen, míg a harmadik Pest megyéből 11-et. Hét megyében regisztráltak csak egy ilyen bűntényt abban az évben, Békés megyében pedig eggyet sem.

Ami az idősek sérelmére elkövetett csalásokat illeti, a kimagasló Budapesti adat után Pest megyében volt a legtöbb ilyen bűncselekmény, 362 darab összesen, míg Hajdú-Biharban 201 ilyen esetet jelentettek 2019-ben.

Ellenben Vas megyébe egész évben csak 33 idős sérelmére követtek el csalást, Komárom-Esztergomban 44, Nógrádban pedig 46 ilyen eset történt.

Inkább az arányokat nézzük!

A fenti adatok ugyanakkor igencsak torzíthatnak, hiszen ahogy a bűnesetek, úgy a 60 év feletti lakosság sem egyenletesen oszik el az országban. így hát a Pre-Stat 2019-es adatai alapján térképre vittük a 60 év feletti lakónépességet is, amiből rögtön kiderül, hogy miért Budapest vezet mindkét kategóriában, hiszen itt élt messze a legtöbb 60 feletti magyar, majdnem 462 ezer. Pest megyében kicsivel több mint 300 ezer 60 év feletti lakost regisztráltak akkoriban, ez majdnem kétszer annyi, mint Borsod-Abaúj-Zemplén megye 60 pluszos lakóinak száma (ami majdnem 165 ezer).

Ezen számok ismeretében már megnézhetjük az arányokat is! Az alábbi csárton kiszámoltuk, hogy hány trükkös lopás jutott az egyes megyékben ezer hatvan év feletti lakosra, illetve az országos átlagot is megnéztük. Kiderült, hogy a mutató - nem meglepő módon - Budapesten a legmagasabb, viszont szintén az országos átlag felett van még Baranya megye, ami a 60 éven felüli lakosok számát tekintve csak a negyedik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A második legtöbb idős lakost számláló Pest megye jócskán elmarad az országos átlagtól, ahogyan Borsod megye is. Békésben értelemszerűen nulla bolt az arány, de Csongrád-Csanádban is csak 0,009 trükkös lopás jutott 1000 hatvan éven felülire, ahogyan Fejérben is.

60 éven felüliek sérelmére elkövetett csalásból országosan valamivel több mint 1,4 jutott 1000 hatvan pluszos magyarra. Efölött van Hajdú-Bihar (1,51), illetve toronymagasan Budapest is (3,96). Sőt, a népességi sorrend megint jócskán felborult, hiszen a harmadik legrosszabb mutató Heves megyében volt (1,24), ahol amúgy 82 ezer 60 feletti magyar élt 2019-ben. Pest megye pedig csak a negyedik (1,2-es mutatóval).

Ebben a tekintetben a legjobban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye áll, ahol ezer idős lakosra 0,4169 csalás jutott, Vas megyében pedig 0,4751 az arányszám. A harmadik legjobb Somogy megyében már 0,5 feletti a mutató.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem