6 °C Budapest

Törésteszt: súlyos eredmények jöttek a magyarok kedvenc kisautóiról

2020. november 5. 14:02

Két új autó tesztjét is közzétette az Euro NCAP, ezeket már a megújított, szigorúbb kritériumoknak kellett megfelelniük. A Volkswagen ID.3-as és az új Yaris is 5 csillagot kapott a teszten. Viszont korábban a hazai autómegosztók által is kedvelt Volkswagen Up! eléggé leszerepelt: 3 csillagot kapott mindösszesen, a bicajosok, gyalogosok védelme tekintetében eléggé rossz értékelést kapott.

Újabb autók biztonsági értékelését tette közzé az Euro NCAP, immáron az új kritériumok szerint. A egfontosabb változás a baleseti szimulációnál következett be. Eddig a szakértők a tesztelt járművet egy álló, deformálható objektumnak ütköztették. Az új rendszeben viszont már ugyanakkora sebességgel ütköztetik őket össze, hiszen így pontosabban szimulálhatók a közúti balesetek. Eddig 64 kilométer per órás sebességgel vágták neki az autókat a tesztobjektumhoz, ám a jövőben egy 1400 kilós, gördülő tesztsorompóval fognak ütközni a tesztalanyok - mindkettő 50 kilométer per órával halad a másik felé. Emellett az elektronikának is nagyobb szerepe van a kiértékelésben.

Az alábbi videóban el is magyarázzák, hogy mi minden változott az értékelésekben:

A friss teszteken a Volswagen villanyautóját, az ID.3-ast vágták több ízben a falhoz, illetve akadályokhoz, valamint azt is megnézték, hogy a gyalogosok, motorosok, kerékpárosok mennyire úsznának meg egy gázolást. Összességében az ID.3 ötcsillagos minősítést kapott, a pontszámai a vizsgált kritériumokban a következők voltak:

  • utasok védelme: 87%
  • gyerekek védelme: 89%
  • gyalogosok, kerékpárosok, motorosok védelme: 71%
  • biztonsági asszisztensek: 88%.

A szöveges értékelésben kiemelték az autó masszív szerkezetét, illetve a biztonsági funkciókat, amelyek segítenek elkerülni a baleseteket. Alább pedig mutatjuk a látványos töréstesztet:

Az új kritériumok alapján az új Toyota Yarist is letesztelték, amely szintén jól vizsgázott, ötcsillagosra. Sőt, a gyalogosok, motorosok, kerékpárosok védelmére még magasabb pontsazámot is kapott, mint az ID.3-as, viszont a gyerekek védelmében a Volkswagen volt a jobb.

Az új Yaris pontszámai:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • utasok védelme: 86%
  • gyerekek védelme: 81%
  • gyalogosok, kerékpárosok, motorosok védelme: 78%
  • biztonsági asszisztensek: 85%.

A teszt azért is volt fontos, mert az új Yarisban az első ülések között is van légzsák, amely az utasok összefejelését hivatott megakadályozni egy oldalirányú ütközés esetén. Ez az újdonság is jól vizsgázott.

Csalódást keltő az autómegosztók sztárja

Még az előző kritériumok szerint tesztelték a magyarországi autómegosztó szolgáltatások által kedvelt Volkswagen Up!-ot is, amely elég nagy csalódást okozott, és végül csak 3 csillagos minősítést kapott az Euro NCAP-tól. Az elektromos verziót tesztelték, de az eredmény a benzinesre is vonatkozik, illetve a hasonló platformra épülő Seat Mii-re és a Skoda Citigóra is. A rossz értékelés többek között annak is köszönhető, hogy bár a sávtartó automatika alapfelszereltség lett, az automata vészfékező rendszer nem szériatartozék - pedig utóbbi jól jöhet a városi forgalomban, ahová az Up!-ot szánták.

Ugyanakkor az utasvédelemmel nem volt akkora baj, mindkét kritériumra 80 százalék fölötti pontszámot kapott a kisautó. Ellenben a gyalogosok, bicajosok jobban járnak, ha nem lépnek ki egy Up! elé, ugyanis erre csak 46 százalékot kapott: bár az értékelés szerint a motorháztető nagy része jó, vagy megfelelő védelmet nyújt a fejnek, de a szélvédő aljánál lévő merevítés, illetve az A-oszlopok súlyos sérüléseket okozhatnak. A lábak védelme megfelelő volt, ám a medencék védelme hagy kívánnivalót maga után.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem