Hiába a magyarok tudatossága: itt egyszerűen minden derékba tört

2020. augusztus 18. 15:31

Jókora lendülettel nyitották az idei évet az utasbiztosítások: januárban 15, februárban 48 százalékkal több biztosítást kötöttek a tavalyi évhez képest, majd jött a járvány és a kijárási tilalom, amely derékba törte az utazási kedvet - derült ki friss statisztikákból. A külföldre látogatók tudatosságának élénkülése miatt az utasbiztosítási piac növekedő pályán volt, például a múlt év első negyedében éves szinten 7 százalékkal 3,2 milliárd forintra nőtt a díjbevétel, amely az idei év első három hónapjában 3 milliárd forint alá került a járványhatás miatt.

Teljesen átírta a biztosítási, ezen belül az utasbiztosítási piac eredeti menetrendjét a koronavírus-járvány. Az első negyedévben a hivatalos KSH-adatok szerint a magyarok 4,5 millió alkalommal utaztak külföldre, 19 százalékkal ritkábban, mint egy évvel korábban és átlagosan közel fél nappal kevesebbet, azaz 2,5 napot töltöttek az adott országban. A legtöbb magyar utazó Ausztriába, Németországba, Szlovákiába vagy Romániába látogatott el januártól márciusig - derült a K&H Biztosító friss közleményből.

Befagyott növekedés

A biztosítónál idén januárban több, mint 4200 utasbiztosítást kötöttek az érintettek, ami 15 százalékkal haladta meg a tavaly januári, 3700-as szerződésszámot. Februárban fokozták a lendületet az utazni vágyó ügyfelek, akik több, mint 4800 utazás alkalmával kötöttek biztosítást, azaz 48 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

Majd márciusban a járványhatás miatt 65 százalékkal, 1300 alá esett az utasbiztosítások száma, áprilisban és májusban pedig összesen már csak pár tucat utasbiztosítást kötöttek. A társaságnál az idén átlagosan 2,1 főre kötötték az utasbiztosításokat.

Tudatosabb utasok

A koronavírus-járvány miatt sokan letettek a külföldi utazásról, ez jól látszik az utasbiztosítási adatokon, azonban a korábbi évek trendje azt mutatja, ha utazunk, azt sokkal tudatosabban és körültekintőbben tesszük, így bár a járvány technikailag megakasztotta a piacot, a felfelé ívelés vélhetően folytatódni fog, amint enyhülnek az utazási korlátozások

 - mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: “Ezt támasztja alá, hogy a magyarországi utasbiztosítási piacon a szerződések száma és a díjbevétel is növekedett az elmúlt években."

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ezt igazolják a hivatalos jegybanki adatok is, amelyből kiderül, hogy a teljes magyarországi utasbiztosítási piac bővülést mutatott. Ha a koronavírus járvány elterjedését megelőző időszak adatait hasonlítjuk össze, 2016 és 2019 első negyedéveit, akkor kimutatható, hogy az utasbiztosításokból származó díjbevétel 67 százalékkal nőtt, a szerződésállomány pedig ezzel párhuzamosan 35 százalékkal. Ez azt jelzi, hogy a külföldre utazó magyarok számára fontossá vált, hogy biztonságban érezzék magukat - írja a közelmény.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. szeptember 5. 21:23
Az értelmiségi lét teret veszít az egész világon. Ez a folyamat a tudás iparrá szervezésével indult...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 5. 20:21
Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránéz...
MEDIA1  |  2026. szeptember 4. 16:14
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - közismert régi nevén a TF - a közösségi oldalán je...
Holdblog  |  2026. szeptember 4. 11:28
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 6. 19:34