Litvánia kimenekítési terveket dolgozott ki egy esetleges orosz támadás esetére, a balti állam miniszterelnöke azonban leszögezte, hogy nem adják meg magukat.
Magyarország a jobban felkészült országok csoportjába tartozik járványügyi szempontból, de azért lenne még mint fejleszteni ezen a téren. Világviszonylatban a 35-ek vagyunk, ellenben Európában csupán a 21-ek, ami erősen középmezőny. A vizsgálat tárgyát képző területek közül pedig csúnyán leszerepeltünk az általános egészségügyre vonatkozó szekcióban.
A legfrissebb globális egészségbiztonsági mutató azt hivatott vizsgálni, hogy az egyes országok rendelkeznek-e megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy egy nagyszabású betegséghullámot, járványt kezelni tudjanak. A mutató egy 0 és 100 közötti skálán mozog, minél magasabb az érték, annál felkészültebb egy ország. A jelentés szerint
Az összesített mutatónk egyébként 54 lett, és a vizsgált területek közül az "Egészségügy" faktorban értük el a legkevesebb pontot, ahol többek között olyan tényezőket vizsgáltak, mint egészségügyi hozzáférés, egészségügyi kapacitás klinikákon, kórházakban és gondozási központokban vagy az új orvosi ellenintézkedések tesztelésére és jóváhagyására való kapacitás mértéke.
Ahogy azt látni az összesített lista élén az Amerikai Egyesült Államok végzett, őket az Egyesült Királyság és Hollandia követi. A top 5-be pedig még Ausztrália és Kanada fért be. Ahogy az látszik is egyébként, jellemzően minél gazdagabb egy ország annál nagyon apparátusa van azt illetően, hogy megfelelően felkészüljön egy esetleges járvány kitörésére - emelte ki a jelentés.
Amiből az is látszik, hogy a régiónkban elég jól állunk, Ausztria például nem sokkal van előttünk. Ellenben érdemes megjegyezni, hogy Szlovénia a legfelkészültebb országok kalapjába került, előzve még Ausztriát is.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






