Vádat emeltek egy hajléktalan férfi ellen, aki ellopta az eltűnt Egressy Mátyás telefonját, amelyet a 18 éves fiú egy éjszakai buszon hagyott.
Nem alkotmányellenes kiemelni az oltásellenes szülők gyerekeit a családból, mivel a kötelező védőoltások beadásának jogszerű indok nélküli megtagadása esetén a szülők neveléshez fűződő joga korlátozható - mondta ki az Alkotmánybíróság. Ugyanakkor az intézkedés csak ideiglenes lehet.
Elutasította az Alkotmánybíróság egy oltásellenes szülő panaszát, és határozatban mondta ki, hogy korlátozható a neveléshez fűződő alkotmányos jog, ha a gyermek számára a kötelező védőoltás beadását jogszerű indok nélkül tagadják meg - írja az Index. A beadvány arra irányult, hogy a testület mondja ki, hogy az oltásellenes szülők gyermekeinek családból való kiemelése alaptörvény-ellenes, és semmisítse is meg ezeket a döntéseket.
A konkrét eset nem tárható fel teljesen, mert a beadványozó névtelenséget kért, de az biztosan tudható, hogy a szülők 2015-ben született gyermekük esetében az oltások mellett a védőnői segítséget is visszautasították. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ezzel a gyermek egészségi állapota és fejlődése kontrollálhatatlanná vált az állam számára, ami nemcsak az egyén, hanem a közegészségügy, azaz a társadalom szempontjából is komoly veszélyeztetés.
A beadványban a szülő lelkiismereti és vallásszabadságának sérelmére hivatkozott, azonban az Alkotmánybíróság szerint végső esetben a családból kiemelés is alkotmányos lehet, ha a szülő magatartása súlyosan veszélyezteti a gyermeket, és megtagadja a hatóságokkal való együttműködést. Hozzátették, hogy a szülők nevelési jogának elvonása csak ideiglenes lehet: amint az egészségügyi hatóságokkal együttműködő magatartásuk garantálható, a család egysége helyreállítható.
Az oltásellenes szülők azzal érveltek, hogy a védőoltások megtagadása mindössze a szabálysértési eljárás hatálya alá tartozó szabálysértésnek minősülnek, ellenük azonban gyámügyi eljárás keretében, a gyermekvédelmi jelzőrendszer révén a gyermek közvetlen veszélyeztetése gyanújával indult eljárás, így született meg a kiemelő végzés. A gyermek családból való kiemelésével - noha az a konkrét esetben meg sem valósult, hiszen az édesanya külföldre távozott a gyerekkel, akire ugyan körözést adtak ki, de elérni azóta sem sikerült -, a gyerek lelkében, egészségi állapotában olyan visszafordíthatatlan kárt okoz a magyar állam, amely súlyos alapjogi sérelemnek minősül. Szerintük a szülők oltásellenessége eközben "csak" egy jogszabálysértés, amiből a gyerek semmit sem érzékel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Alkotmánybíróság viszont kimondta:
-
Az Év Bankja 2025: mutatjuk a teljes listát, ők lettek a győztesek
Csütörtökön adták át a Mastercard díjait.
-
Az innovációs fődíjat a Gránit Bank nyerte a Mastercard „Az év bankja” versenyén (x)
A Gránit Bankot választotta az Innovation szegmens legjobbjának a szakmai zsűri a Mastercard „Az év bankja 2025” versenyén
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







