Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben az árstop után.
2018-ban összesen több mint 21 ezer alkalommal keresték meg a MABISZ fogyasztóvédelmi célból, hiteles információk közvetítésére létrehozott ügyfélszolgálatát. A leggyakoribb kérdések tavaly is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokhoz kapcsolódtak, míg a biztosítókkal kapcsolatos panaszok száma évről évre csökken.
A Magyar Biztosítók Szövetsége 2010. szeptember 1-jén - német és osztrák mintára - hozta létre Ügyfélszolgálatát azzal a céllal, hogy az ügyfelek minél tájékozottabbak legyenek biztosítási kérdésekben - írják közleményükben. A szervezethez létrehozása óta több mint 184 ezer megkeresés érkezett.
A megkeresések száma minden évben meghaladja a 20 ezret, a lakosság tehát bizalommal fordul a szövetség ügyfélszolgálatához. A leggyakrabban telefonon keresztül keresik fel az ügyfélszolgálatot. 2018-ban összesen több mint 21 ezer megkeresés érkezett, zömében ekkor is telefonon kértek segítséget az ügyfelek. Az Ügyfélszolgálathoz beérkező hívások száma az Astra Biztosító 2015-ös csődje által kiváltott rendkívüli terhelés miatti ideiglenes megemelkedés után az utóbbi két évben stabilizálódott. 2018-ban a beérkező hívások száma a nyári időszakban időlegesen megemelkedett, majd visszatért az átlagos szintre.
Az Ügyfélszolgálathoz beérkeznek olyan megkeresések is, amelyekben nem a MABISZ, hanem valamelyik biztosító az illetékes. Ilyenek például a casco, az élet- és lakásbiztosítási, valamint az utasbiztosítási szerződésekkel kapcsolatos kérdések.
Továbbra is kiemelt helyen szerepelnek a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítással kapcsolatos ügyek: a kárrendezéssel, a szerződésekkel kapcsolatos kérdések, a felelősségbiztosító lekérdezése a kárrendezéshez, vagy a biztosítatlan károkozó esetével kapcsolatos kérdések, de a fedezetlenségi díjakkal kapcsolatban is több mint 600 alkalommal keresték fel tavaly az ügyfélszolgálatot.
A biztosítókat érintő panaszok száma a tavalyi évben erősen csökkenő tendenciát mutatott, összesen 574 darab futott be a MABISZ-hoz. Az év elején tapasztalható emelkedés a kgfb kampányidőszak és a még mindig nagy számú év végi évfordulók hatása, amikor jellemzően a bónusz átvezetések, vagy a díjemelkedések miatt éri panasz a társaságokat. A szövetség a biztosítókat érintő panaszokat az érintett társaságokhoz továbbítja.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Békéltető Testületének 2018-as éves jelentése szerint a biztosítási piac szereplőivel szemben tavaly 1339 kérelem érkezett, ami közel 10 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. A MABISZ célja, hogy a saját eszközeivel hozzájáruljon a panaszügyek számának további mérsékléséhez.
2018 ősze óta az Ügyfélszolgálat látja el teljes egészében a belföldi fedezetkérések kezelését, emellett a nemzetközi fedezetkéréseket is írásban válaszolja meg a szervezet. Utóbbiak száma rövid megtorpanás után ismét az évek óta tartó, enyhén emelkedő tendenciát követi. 2017. január 1-je óta a nemzetközi kártörténeti igazolások kiadása is a MABISZ törvény szerinti feladata, de az igazolások kiadását az ügyfelek saját biztosítójuktól is kérhetik. A szövetség által kiadott kártörténeti igazolások száma az elmúlt években folyamatosan emelkedett. Az Ügyfélszolgálat készül idén januárban bevezetett E-kárbejelentővel kapcsolatos megkeresések kezelésére.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







