12 °C Budapest

Így kerülheted el a viharkárokat: mutatjuk, mire figyelj okvetlenül

2018. június 12. 19:30

Múlt hét péntek óta szinte folyamatosak az országon átvonuló viharok, amelyek jelentős mennyiségű esővel, jéggel és széllel járnak, így komoly károkat okoznak. Éppen ezért fontos, hogy mindenki képbe kerüljön, milyen intézkedésekkel mérsékelhetők, illetve előzhetők meg a viharkárok.


Péntektől kezdődően az elmúlt hétvégén országos viharok okoztak károkat. Kedd reggelig majdnem ezer darab kárbejelentés érkezett a piacvezető lakásbiztosítóhoz. Az Aegon Magyarország ügyfelei által

becsült kárösszeg meghaladja a 140 millió forintot, az átlagkár 147 ezer forint.

A legtöbb kárbejelentés Bács-Kiskun megyéből (204 db) érkezett, ezt Pest (114 db) és a főváros (85 db) követte. A villámcsapás közel 370 esetben okozott kárt, de a vihar (189 db) és a felhőszakadás (167 db) is jelentős mértékben hozzájárult a károkhoz a biztosító ügyfeleinél.

A viharokról való tekintettel a biztosító társaság szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tanácsot, amellyel a károkat megelőzhetjük, vagy mérsékelhetjük még akkor is, ha hirtelen csap le a vihar:

  • Mielőtt elmegyünk otthonról, érdemes ellenőrizni az ablakokat, hogy be vannak-e zárva. Amennyiben nyitva maradnak, a huzat tárgyakat sodorhat le, betörheti az ablakot. Ráadásul a nyitva maradt nyílászárókon a csapadék bejut a lakásba, és eláztathatja a falat, a parkettát, a szőnyeget.
  • A kerti bútorokat vigyük fedett vagy védett helyre, ha nem tartózkodunk otthon. A vihar kárt okozhat a szabadban tartott tárgyakban.
  • Évente 35 ezer villámcsapás okozhat károkat Magyarországon. A drágább elektromos berendezések még villámhárító mellett sincsenek teljes biztonságban, a villám okozta elektromos zárlat tönkre teheti a készüléket és akár tüzet is okozhat. A villámcsapás okozta károk ellen a biztosítás mellett túlfeszültségvédelmi eszközökkel is védheti magát, ha pedig elutazik, az elektromos berendezéseket húzza ki a konnektorból!
  • A ház körül található fák meggyengült ágait vágjuk le, ellenőrizzük rendszeresen az épület tetőszerkezetét!
  • Készüljünk fel az áramszünetre, legyen könnyen elérhető helyen a működőképes elemlámpa!
  • Nyáron mindig fokozottan figyeljünk az időjárás-előrejelzésre, ha felkészülünk, megvédhetjük nemcsak értékeinket, de saját és családunk biztonságát is!

Mit tehetünk, ha hirtelen csap le ránk a vihar?

  • Az ajtókat, ablakokat zárjuk be!
  • Áramtalanítsuk az elektromos berendezéseket!
  • Ha nem otthon tartózkodunk, keressünk védett, stabil helyet!
  • Álljunk autónkkal biztonságos, zárt helyre!
  • Kerüljük el a fákat, épületeket, hogy a letört ágak, cserepek, üvegszilánkok ne okozzanak sérülést.
  • Védjük fejünket a szél sodorta tárgyaktól, ágaktól!
  • Tartsuk erősen a kisgyerekeket, ne szakadjunk el társainktól!
  • Maradjunk távol a leszakadt, életveszélyes villamos távvezetéktől!

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 16. 09:12
Ezentúl Havas Henrik a Megoldás Mozgalomhoz és Gattyán György milliárdoshoz közeli Frisshirek.hu-t t...
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
Bankmonitor  |  2024. április 15. 12:48
Miért lenne szükségem életbiztosításra? Ha meghalok, mindenem a családé lesz, nekem akkor már nincs...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm