7 °C Budapest

Kátyúkár: nem minden esetben számíthatsz kártérítésre

MTI
2018. március 13. 13:00 2 perc

Az úthibákra figyelmeztető táblával jelzett útszakaszokon keletkezett kátyúkárokat az útkezelő nem köteles megtéríteni, azonban továbbra sem késő kátyúkár-biztosítást kötni.

Az úthibákra figyelmeztető táblával jelzett útszakaszokon keletkezett kátyúkárokat az útkezelő nem köteles megtéríteni, azonban továbbra sem késő kátyúkár-biztosítást kötni - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-nek megküldött közleményében.

A közlemény idézi Papp Lajost, a szövetség gépjárműszekciójának elnökét, aki elmondta: az utak kezelői évek óta az úthibák okozta kárigényeknek csupán mintegy felét bírálják el pozitívan, a kártérítés esélyét növelni lehet a kár körültekintő dokumentációjával és megfelelő kátyúbiztosítás megkötésével.

Az elmúlt hetek alatt elsősorban az M1-es autópályán tapasztalt kátyúhelyzet és a kapcsolódó forgalmi korlátozások irányították rá a figyelmet a tél végére felszaporodó úthibákra. Az utak kezelői megkezdték ugyan a helyreállítási munkálatokat, ám a tapasztalatok szerint a télen keletkezett úthibák teljes körű helyreállításával csak májusban végeznek.

Az alkuszok közleménye szerint a kátyúkár megfelelő dokumentálása érdekében célszerű a helyszínen azonnal a kátyúról, a helyszínről és a sérülésről jól beazonosító fényképeket készíteni, lehetőség szerint tanúkat szerezni, komolyabb kár esetén pedig hatósági jegyzőkönyvet is készíttetni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Jelezték: a kátyúkár-biztosítás már akár 2-3 ezer forint éves díj ellenében megköthető, jellemzően kötelező vagy casco-biztosítások mellé választják, de önállóan is elérhető egyes biztosítóknál. Papp Lajos kiemelte: egyes kátyúbiztosítások esetében az sem kizáró feltétel, hogy a kár táblával jelzett útszakaszon keletkezett. A kárt a baleset helyszínétől függetlenül mindig a biztosító felé kell jelenteni, a térítés pedig - a casco biztosítással ellentétben - az önrész levonása nélkül jár a kárt szenvedett autósnak.

A szövetség közölte: annak a károsultnak, aki nem rendelkezik kátyúbiztosítással, kárigényével az adott útszakasz fenntartójához kell fordulnia. A települések közti útvonalak az autópályákkal együtt a Magyar Közút Zrt. kezelésében állnak, míg Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalaiért a Budapest Közút Zrt. a felelős. A lakott területen belüli egyéb útszakaszok az illetékes önkormányzatok hatáskörébe tartoznak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
Holdblog  |  2026. november 2. 12:00
Nem így hívják, de ez van mögötte, a fiatalok elégedetlenségi hullámának, ami a megélhetési nehézség...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?