Brutálisan tombolt a vasárnapi vihar: ezreknek fájhat miatta a feje

2017. augusztus 10. 15:06

Szerda délig 8 ezer kárbejelenés érkezett a biztosító társaságokhoz az augusztus 6-i, vasárnapi vihar okozta károkkal kapcsolatban. A leginkább érintett településről, Orosházáról több mint ezer kárt jelentettek be az ingatlantulajdonosok - tette közzé az első összesítést a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).


A múlt vasárnapi hidegfront hatalmas viharral érte el az országot, a szerda délig bejelentett károk száma elérte a 8 ezret, a becsült kárérték pedig megközelítette a 600 millió forintot. A 8 ezres darabszám csupán a lakossági ingatlanokat érinti, a jelzések szerint jelentős károk keletkeztek egyes középületekben is, illetve fakidőlések, valamint jégverés következtében sok helyen gépjárművek is sérültek.

Több biztosító jelezte, hogy már a hétfői napon átcsoportosította kárfelmérő szakembereit a különösen érintett területekre annak érdekében, hogy mielőbb meg tudják kezdeni a károk felmérését. Becslésük szerint a kár-darabszám még jelentősen emelkedhet, mivel sokan még jelenleg is a kármentést végzik, ideiglenes fedést helyeznek a sérült tetőkre, illetve vízmentesítik az elöntött alagsori helyiségeket, és csak azt követően fordulnak a biztosítóhoz.

A legsúlyosabb károk Békés megyében történtek, a bejelentések száma már most meghaladja az 1600-at.

A településeket illetően Orosháza, Püspökladány, illetve a főváros volt leginkább érintett.

Sok helyen a tető sérülését követően súlyos beázások történtek az ingatlanokban. A dió nagyságú jég a gépjárművekben, az ingatlanok tetőszerkezetében, azok homlokzataiban és a redőnyökben okozott kárt. A leggyakoribb kár-okként a biztosítási szakemberek a vihart, a villámcsapás indukciós hatását, a jégverést, valamint a beázást jelölték meg.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A vasárnapi viharban helyenként rendkívül erős villámtevékenységet mértek a műszerek. Direkt villámcsapások-károk is történtek: több helyen keletkezett tűz a villámcsapást követően. Igen sok helyről jelentettek a villámcsapások másodlagos - indukciós - hatása miatt bekövetkezett káreseményt, számítástechnikai és szórakoztató elektronikai eszközök, illetve háztartási készülékek sérültek meg vagy mentek tönkre.

A hazai biztosító társaságok 2010 és 2016 között 330 ezer esetben, összesen több mint 25 milliárd forintot fizettek ki villámcsapások okozta károkra. A kárstatisztikákból kiderül, hogy emelkedik a villámcsapások indukciós hatása miatti károk száma. Ennek oka az is, hogy a korszerű, integrált áramköröket tartalmazó műszaki berendezések jobban ki vannak téve a villámok hatásának, így a hálózatokon keresztül beérkező túlfeszültség gyakrabban okozza a meghibásodásukat, mint a korábban használt, hasonló berendezések esetében.

A jelenség fontosságát és gyakoriságát felismerve, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) és a Magyar Biztosítók Szövetsége közös ajánlást dolgozott ki a túlfeszültség okozta károk megelőzésére. Az ajánlás elérhető a MEE és a MABISZ honlapján.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 30. 18:15
A Taboola és a Columbia University kutatása szerint az AI akkor teljesít a legjobban, ha emberinek h...
Holdblog  |  2026. április 30. 10:18
Mintha újra lejátszaná önmagát a történelem: a Bitcoin 2021 és 2025 végén is csúcsra tört, majd hóna...
Bankmonitor  |  2026. április 30. 08:52
Sokan halogatják, vagy végleg elvetik az egyéni életbiztosítás megkötését, mert félnek az orvosi viz...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 30. 08:21
A TBSZ piac legfrissebb szereplője, a Lightyear újabb terméket dobott piacra. Mivel van egy affiliat...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem