Néhány év alatt tömegesen elterjedtek az elektromos rollerek a magyar városokban, a növekvő népszerűséggel azonban a balesetek és a károkozások száma is emelkedik.
Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, még idén be kell jelentkeznie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, és december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.
A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-ig érvényes azoknak a diákigazolványuk, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat. Ha a volt diák nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el (és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra), akkor december 16-tól (a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól) egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.
Ez azt is jelenti, hogy legkésőbb december 30-ig, azaz az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság lejártát (december 15-öt) követő 15 napon belül be kell jelentkezni a NAV-hoz, a 16T1011 jelű adat- és változás-bejelentő lapon. Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a tárgyhó utáni hó 12. napjáig átutalással vagy csekken lehet befizetni a NAV Egészségbiztosítási Alapot megillető bevételek magánszemélyt, őstermelőt, egyéni vállalkozót, kifizetőt terhelő kötelezettség beszedési számlájára. Átutaláskor a közlemény rovatban az adóazonosító jelet fel kell tüntetni.
Címlap: MTI / Kovács Attila
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







