Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben az árstop után.
Hatósági áras lehet a temetkezés egy része a Világgazdaság pénteki cikke szerint.
A lap a jövő évi költségvetési javaslathoz benyújtott salátatörvényre hivatkozva azt írja, hogy a kormány lehetővé tenné a temetkezési vállalkozóknak az elhalálozással kapcsolatos ügyintézést, továbbá azt, hogy előkészítsék az elhunytat a temetésre. Míg előbbiért nem lehet díjat felszámítani, utóbbit rendeletben állapítaná meg a kormány.
Az írásból az is kiderül, hogy 2019. január 1-jéig tolnák el a szociális temetés bevezetését.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







