11 °C Budapest

Nyugdíja mellett már ezért is fájhat Medveczky Ilona feje

2016. április 24. 13:04

Az utóbbi időben több baleset érte Medveczky Ilonát, ami miatt a rokkant parkolásra jogosító igazolványra szüksége lenne, azonban azt ellopták tőle, és újat már nem kaphat. A balesetek nemcsak a sztároknál jár jelentős anyagi kiadással, ezért érdemes mindenkinek felkészülnie a váratlan eseményekre.

Rájár a rúd Medveczky Ilonára, akit az utóbbi időben több baleset is ért. Jelenleg is egy műtét után lábadozik, miután szerdán operálni kellett a lábát, a jobb keze hetek óta gipszben van, ráadásul a tavaly év végén ellopott mozgáskorlátozott-igazolványát sem újította meg az illetékes hatóság, amit tavaly decemberben az autója feltörésével szereztek meg.

Elutasítottak, azt mondták, hogy sokszor az amputált végtagúak és a tolószékben ülők sem kapják meg. Elmentem a legmagasabb szintig, ahol közölték: nem tehetnek semmit, ez a kormányrendelet

- mesélte problémáit Medveczky Ilona a Borsnak.

A balesetek esetén gyakran többlet pénzkiadásaink vannak, amelyeket nem fedez az állam, ha például kénytelenek vagyunk a saját autónk helyett a taxit választani, az bizony sokba kerülhet.

Hogyan védekezhetünk a balesetek ellen?

Balesetek egyébként mindenkivel történhetnek, ezekre pedig nem árt felkészülni, hiszen a munkánkból is kieshetünk, sőt, ha súlyos baleset ér minket, akár el is veszíthetjük az állásunkat. Emiatt nem árt olyan tartalékot felhalmozni, ami a jövedelmünk kiesését pótolja. Ennek a tartaléknak könnyen hozzáférhetőnek kell lennie és kizárólag szabad felhasználású megtakarítás jöhet szóba. Emiatt a legalkalmasabb megtakarítások

  • A bankbetétek és
  • A TBSZ-en elhelyezett befektetési jegyek, állampapírok lehetnek.

A bankbetétek egyszerű termékek, így nem szorulnak részletes bemutatásra, azonban a TBSZ-nél mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy annak ellenére, hogy a megtakarítás hosszútávú célokat szolgál, az itt tartott pénzhez bármikor hozzájuthatunk. Ilyenkor viszont az egész megtakarításunkat fel kell venni, ezzel nem árt számolni. A számlára vásárolt állampapíroknál figyelni kell a lejáratokra, ezért egy bármikor hozzáférhető megtakarításnál célszerűbb lehet befektetési alapokat vásárolni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Nem ez az egyetlen módszer

A balesetek ellen a leghatékonyabb pénzügyi védelmet a biztosítások nyújtják, ezek ráadásul sokszor a betegségek ellen is védenek. A klasszikus életbiztosítások szinte kötelezőnek mondhatók azok körében, akiknek jelzáloghitelük van, azonban sokszor elfelejtjük, hogy ezek mellé olyan kiegészítő biztosításokat köthetünk, amivel baleset, betegség esetén is gondoskodhatunk magunkról és a családunkról. A leggyakrabban emlegetett kiegészítő biztosítások akkor fizetnek, ha

  • Kórházban ápolnak minket,
  • Ha műtétre szorulunk,
  • Rokkantság esetén és
  • A leggyakoribb súlyos megbetegedések esetén (rák, keringési zavarok stb.).

A fentiek ugyanis általában a jövedelmünk hosszabb-rövidebb kieséséhez vezetnek, arról nem is beszélve, hogy az orvosok is sokba kerülhetnek, ha magánintézményt választunk.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem