A szolgáltatók szerint a rendkívüli meleg következtében drasztikusan megugrott a vízfogyasztás, ezért egyre több településen rendelnek el korlátozásokat.
A hosszú hétvégéket sokan kihasználják, hogy elutazzanak valahová, így ilyenkor az átlagnál több lakás marad üresen, amit a betörők is kihasználnak.
A betöréses lopások száma általában hétvégente a legalacsonyabb, hiszen a legtöbben ilyenkor vannak otthon. Nem igaz ez azonban a hosszú hétvégékre, ugyanis ilyenkor sokan utaznak el valahová, őrizetlenül hagyva a házat - derül ki az Allianz Hungária sajtóközleményéből.
- mondja Szőke Tamás, az Allianz Hungária nem-életbiztosításokért felelős igazgatója.
Ennek megelőzése érdekében jól jöhet, ha megfogadjuk az alábbi tippeket:
- A Facebook újítása, hogy az ideiglenes profilképnél beállíthatjuk azt, hogy az adott kép csak egy bizonyos ideig legyen látható, ami után automatikusan visszaáll az eredeti profilképünk. Sokan éppen a távollétük alatt állítják be ezeket a képeket, így a betörőknek nyomozni sem kell azután, hol van üres lakás. Az otthon készült képek feltöltését is kellő óvatossággal kell kezelni, ugyanis a bűnözők ezek alapján pillanatok alatt felmérhetik a lakásban található értékeket.
- Mielőtt elindulunk otthonról, ellenőrizni kell, hogy be vannak-e zárva az ablakok és ajtók. Célszerű megemlíteni a szomszédoknak, ha elutazunk, és megkérni őket, hogy figyeljenek a lakásra.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- A jó minőségű biztonsági zárak és nyílászárók alkalmazása mellett érdemes olyan időzített kapcsolókat is üzembe helyezni, amelyek rendszeres időközönként felvillannak. Így úgy tűnik, mintha a lakók otthon lennének. Ráadásul ezek a kapcsolók rádió- vagy tévékészülékekhez is csatlakoztathatók, így nem jelentenek nagy anyagi kiadást. A bejárati ajtónál elhelyezett mozgásérzékelő lámpák szintén hatásosak lehetnek.
- Természetesen jó, ha van lakásbiztosítás, ugyanis még az elővigyázatosság sem garancia arra, hogy nem történik baj. A biztosítást a védeni szánt vagyontárgyak értéke alapján érdemes megkötni, és rendszeresen felülvizsgálni. Ennek hiányában ugyanis kár esetén nem fog tudni az otthon és vagyontárgyak értékének megfelelő szolgáltatást nyújtani a biztosító.
A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







