19 °C Budapest

Ennyivel drágulhatnak a kötelező biztosítások

MTI
2015. szeptember 17. 09:02

Az idei év eleje óta 20-30 százalékkal drágultak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak, amelyek tovább növekedhetnek - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.

A lap a Netrisk alkuszcég indexe alapján arról számol be, hogy az átlagos éves díj megközelíti a 28 ezer forintot. Ez 20-25 százalékkal magasabb, mint egy éve volt és közel a duplája annak az összegnek, amelyet tavaly novemberben ajánlottak az autósoknak. Hozzáteszik, hogy idén folyamatosan nőttek a tarifák, az év elején még 20 ezer forint alatt volt az átlagdíj, ami márciusban már 24 ezerre, júniusban pedig 26 ezerre emelkedett.

Tóth Sándor, a Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület (Köbe) ügyvezetője a lapnak arról beszélt, hogy a személyautóknál az üzemanyagfogyasztás emelkedése és az ebből adódóan növekvő kárgyakoriság indokolja az áremelést. A teherautóknál a gépjárműsofőrök hiányából adódik a kárgyakoriság növekedése - tette hozzá.

Az ügyvezető úgy számolt, hogy a benzin árának csökkenése miatt az üzemanyagfogyasztás várhatóan tovább emelkedik, ezért a személyautóknál további 5-10 százalékos díjemelés következhet be. A fuvarozói szektorban pedig újabb 20-30 százalékos tarifaemelkedést valószínűsített, mert a gépjárműsofőr-hiány felszámolása még évekig eltarthat.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 8. 14:46
Márki-Zay Péter, az ellenzék 2022-es közös miniszterelnök-jelöltje azt írja, érti, miért mondta azt...
Bankmonitor  |  2024. május 8. 12:24
Berobbant a személyi kölcsönök iránti kereslet 2024 első három hónapjában, csaknem 50%-kal nőtt a fo...
Holdblog  |  2024. május 8. 09:11
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő....
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem